Megrendítő vallomás! Már csak hetei vannak hátra a színésznőnek

Lynda Bellingham a hétvégén jelentette be, hogy rákos és orvosai csak heteket adtak neki.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Vasárnap jelentette be Lynda Bellingham, hogy rákos és már csak hetei vannak hátra.

Az Ahány férfi sorozat 66 éves sztárja 14 hónapja küzd a gyilkos kórral, ám most orvosai áttétet találtak nála és azt mondták neki, talán a karácsonyt sem éri meg.

Fel sem fogta

A színésznő a Huffington Postnak elmondta, férjével már a temetését is megszervezték, kiválasztotta, ki és mit olvasson fel, valamint azt is, milyen zene szóljon.

Visszaemlékezett arra, mikor tudta meg, hogy beteg. A férje vitte be a kórházba, ugyanis több napja hasmenése volt, majd fulladni kezdett. A kivizsgálás során derült ki, hogy vastagbélrákja van és a tüdejében is találtak csomókat. Először nem is bírta felfogni, mit mondott neki az orvos, csak akkor tudatosult benne, amikor férjére nézett, aki zokogni kezdett a rendelőben.

Az orvosa azonnal el akarta kezdeni nála a kemoterápiát, valamint gyógyszerkoktélt is kapott. Ahogy elmondta, borzalmas fájdalmai lettek a kezeléstől, lábra sem tudott állni, de úgy volt vele, kibírja, csak, hogy meggyógyulhasson.

Idén augusztusban azonban a máján is áttéteket találtak, emiatt le kellett mondania a görögországi nyaralását is. Az orvosa pedig közölte vele a rossz hírt, miszerint alig pár hónapja van hátra az életéből.

Férjének akar új barátnőt

- Az éreztem, hogy elveszítem azt az életet, amit szerettem. És ekkor elhatároztam, nem hagyom, hogy legyőzzön az elkeseredés, a depresszió. Hirtelen megszállt valamiféle nyugalom és azt gondoltam, csinálhatok úgy, mintha minden rendben lenne - mesélte.

Sztárok, akik legyőzték a rákot

Nézegess képeket!

Elolvasom

A tünetei elég hullámzóak, mint mondta, a férjét sajnálja leginkább, aki van, hogy éjszakákat virraszt át egy-egy nehezebb napon, csak, mert mindig azt hiszi, ez lesz az utolsó este és a színésznő álmában meghal.

Bevallotta, a legnehezebben férjét, Michaelt hagyja hátra, de kérte a férfit, hogy ne gyászolja majd sokáig, hanem keressen egy aranyos nőt, akivel újra boldog tud lenni. Nem akarja ugyanis, hogy akár csak egy napot is magányosan töltsön el a férje.

A színésznő orvosainak már bejelentette, novemberben abbahagyja a kemót, a karácsonyt szeretné a családja körében, fájdalom nélkül tölteni. Mint mondta, tudja, hogy így ez az utolsó együtt töltött ünnepük és hogy januárban valószínűleg örökre elbúcsúzik tőlük, ezért szeretne még utoljára együtt lenni velük békében.

Ezt is szeretjük