18

Csak felnőtteknek!

Az általad letölteni kívánt tartalom a hatályos jogszabályok szerint a kiskorúakra káros hatással lehet. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz ne férjen hozzá kiskorú, használj szűrőprogramot!

Lindsay Lohan egy mosdóban szexelt Landon Brownnal

Úgy tűnik, a sors nem bánik kegyesen a botcsinálta rapperrel, pedig népszerű szülei révén van mit a tejbe aprítania.

Hát, mitagadás, nehéz lehet híres szülők gyermekének lenni, hiszen az ember nem lehet simán középszerű, mindenképpen valamiféle teljesítményt vár el a külvilág, ami alapján aztán messzemenő következtetéseket lehet levonni, kitől mit és milyen mértékben is örökölt a szegény gyerek.

Tényleg egy pár voltak?

Így aztán Landon Brownnak, aki Bobby Brown édes- és Whitney Houston mostohafia, igazán nem könnyű a helyzete, mert egyébként egy egyszerű, fekete, 23 éves fiatalember, átlagos zenei tehetséggel, kevéske szorgalommal, és kicsikét nagyobb feltűnési vággyal.

Landon-mesék és egy kis rap

Nem könnyű, mert mindenki valami ütős produkciót várna tőle felmenői révén, ő meg csak úgy rappelget, ha éppen nincs jobb dolga – mint ahogy tette a Rock the Cradle, vagyis Ringasd a bölcsőt című MTV valóságshowban, ahol híres zenészek leszármazottai próbálták bemutatni négy héten keresztül, hogy bizony a génjeikben van a zene. Ám kilenc indulóból hatodiknak lenni, az azért nem olyan bravúros teljesítmény. Ezért valami más módszerhez kellett folyamodnia Landonnak, és mi sem egyszerűbb, mint emlékezetes történetekkel kielégíteni a nagyközönség mohó kíváncsiságát, hogy lehessen min csámcsogni. Imígyen eshetett meg, hogy először mostohaanyjához fűződő rossz viszonyáról panaszkodott egy magazinnak, elmesélve, milyen szörnyű is volt felnőni a Brown-házban, ahol Whitney úgy bánt vele, mint egy alkalmazottal.

Állítólag nem engedte találkozni kishúgával sem, és állandóan a biztonsági őr hálátlan, és cseppet sem családtaghoz illő feladatkörét sózta rá.

Most pedig a legújabb sztori: eszerint két éve egy partin kiszemelték egymást Lindsay Lohannel – a hölgy akkor még közel sem tűnt leszbikusnak -, sőt, olyannyira egymásra kattantak, hogy a mosdóban már nem is bírták tovább, egyszerűen egymásnak estek.

Haszontalan celebmacák

Nézegess képeket!

Elolvasom
- Nagyon, nagyon közel kerültünk egymáshoz. Lindsay követett a fürdőszobába egy házibulin, és hát, tulajdonképpen megtörtént a dolog – büszkélkedett, majd hozzáfűzte, hogy bár nem sokáig jártak együtt, szeretné vele újra felvenni a kapcsolatot.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Csak arra lennénk kíváncsiak, vajon Lohan kisasszony is tud az esetről, vagy pusztán vágyálmát öntötte szavakba az ifjú titán?

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük