Zsírpárnás fenekét villantotta a korosodó Lauren Hutton

Lauren Hutton a tengerparton tette közszemlére hátsóját. Hatvan felett sem izgatja magát a teste miatt.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Lauren Huttont a közelmúltban St. Barts szigetén örökítették meg, ahol a 66 éves szupermodell egy fotózáson vett részt. Hutton a fotó tanúsága szerint jól érezte magát a napsütötte szigeten, egy óvatlan pillanatban azonban megigazította fehérneműjét, amit azonnal meg is örökített valamelyik lesifotós.

A látványban azonban nem volt köszönet, az egykor gyönyörű hölgy hátsója ugyanis alaposan kikerekedett és megereszkedett az évek alatt, ám ő emiatt nem különösebben izgatta magát. Erre pedig minden oka meg is volt, hiszen az amerikai modell - más sztárhölgyekkel ellentétben - közel a hetvenhez sem szabatta szét arcát, és büszkén vállalja a korával járó tüneteket.

Meztelenül pózolt néhány éve

Talán emiatt mondott igent 2005-ben a felkérésre, hogy 61 évesen anyaszült meztelenül pózoljon a Big magazinban. Amikor az ABC Good Morning America című beszélgetős műsorában erről a bevállalós fotózásról kérdezték, csak annyit válaszolt, így szerette volna meggyőzni a hasonló korú hölgyeket, hogy véletlenül se szégyelljék a testüket az ágyban.

Hutton a modellkedés mellett a színészetbe is belekóstolt, feltűnt például az 1968-as Papíroroszlánban, legemlékezetesebb alakítását pedig Richard Gere oldalán nyújtotta Paul Schrader 1980-as Amerikai dzsigolójában. Ezt követően is elvállalt szerepeket, ám színésznői karrierje a nyolcvanas évekre szinte teljesen kifulladt.

Súlyos balesetet élt túl

Az egykori bombázó 2000 októberében egy súlyos motorbaleset miatt került a címlapokra. Hutton akkor többek között Dennis Hopperrel és Jeremy Ironsszal motorozott Las Vegasból a Hermitage-Guggenheim múzeumba, hogy részt vegyenek egy motorkiállításon.

Az egyik pillanatban azonban váratlanul elveszítette a kontrollt járműve felett, és közel harminc métert repült a levegőben.

Eltört a karja, a lába, néhány bordája, és megsérült a tüdeje is, de szerencséjére percekkel a baleset előtt Ironstól kapott egy sisakot, amelynek az életét köszönhette.

Ezt is szeretjük