Súlyos baleset után kórházban ápolják Lance Armstrongot

A népszerű hírességet azonnal kórházba szállították, miután hatalmasat bukott.

Alig telt el néhány nap, mióta Natasha Richardson egy első pillantásra ártatlannak tűnő síbaleset után kómába esett majd meghalt, és máris egy újabb szörnyű esésről érkezett hír. Ezúttal a világhírű kerékpáros, Lance Armstrong járt pórul biciklizés közben Spanyolországban.

Armstrong mintegy 20 kilométerre volt a célegyenestől, amikor egy hatalmas bukást követően eltörött a kulcscsontja!

Szóvivője elmondta, hogy a mentők azonnal a Rio Carrion nevű kórházba szállították, ahol jelenleg is ápolják.

Lance Armstrong a Castilla-Leon elnevezésű verseny miatt utazott Spanyolországba, ami az egyik részét képezi európai visszatérésének, hiszen a 2005-ös Tour De France óta nem versenyzett a kontinensen.

A népszerű sportoló az öt napos verseny első napján sérült meg, Astana nevű csapatának tehát biztosan nélkülöznie kell még egy darabig.

Hétszeres bajnok

Az amerikai kerékpáros igazi rekorder: 1999 és 2005 között ugyanis hét egymást követő alkalommal nyerte meg a Tour De France-t! Egyedülálló teljesítményével olyan legendákat győzött le, mint az ötszörös bajnok Miguel Indurain, Bernard Hinault, Eddy Merckx és Jacques Anquetil.

Persze a világhírű sportolót nem kell félteni, olybá tűnik ugyanis, mintha vasból lenne. Kórtörténete is legalább olyan megdöbbentő, mint elképesztő sikerei.

Minden idők legszexisebb színészei

Nézegess képeket!

Elolvasom

Armstrong 1996-ban túlélt már egy hererákot és egy agytumort, ami átterjedt a tüdejére is.

A műtétek és a kemoterápia végeredményét akkoriban az orvosok nem ítélték túl jónak, ő mégsem adta fel, és jelenleg is aktívan sportol.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük