Súlyos baleset! Azonnal kórházba szállították a népszerű színésznőt

Kristin Chenoweth A férjem védelmében című sorozat forgatása közben sérült meg.

Kristin Chenoweth énekes-színésznőt A férjem védelmében című sorozat forgatása közben érte súlyos baleset.

Amint a TMZ hírül adta, a 43 éves sztárt egy New York-i kórházba szállították, miután a brooklyni forgatási helyszínen megsérült szerda délután öt óra körül.

A fején sérült meg

Egy forrás elmondása szerint a színésznőt egy, a nagy szél miatt ledőlő világítóberendezés ütötte meg.

- Hatalmas szél volt, és egy erőteljes széllökés lesodorta az egyik világítóberendezést az állványról - mesélte az egyik jelenlévő.

A lehulló darab pont a fején találta el a sztárt, akinek elég komoly lehet a sérülése, habár még nem érkeztek pontos információk az állapotáról.

- Rögtön kivert a hideg veríték, először azt hittem, halott - mondta a szemtanú.

Az egyik stábtag azonnal értesítette a mentőket, akik szerencsére hamar a helyszínre értek, és a sebesültet nyakmerevítővel, hordágyon szállították egy közeli kórház sürgősségi osztályára.

Nem először érte baleset

A hazai nézők elsősorban Az elnök emberei és a Glee - Sztárok leszünk! című sorozatokból, illetve a Földre szállt boszorkány című Nicole Kidman-moziból ismerhetik a szőke szépséget, aki, úgy tűnik, nem éppen szerencsés csillagzat alatt született, mivel nem először érte baleset munka közben.

Sztárok balesetei

Nézegess képeket!

Elolvasom

2003-ban a nyaka sérült meg a Wicked című Broadway-musical próbái során, majd 2006-ban a The Apple Tree című darab próbája közben zuhant le a színpadon felállított emelvényről.

Ha mindez még nem lett volna elég, 2011-ben is szerencsétlenül járt: a Glee című sorozat forgatása közben sérült meg a háta, ekkor egy lépcsőről bukfencezett le.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük