Smink nélkül meglepően átlagos az iszákos Kirsten Dunst

Kirsten Dunstot smink nélkül kapták le, ám azt, hogy elbűvölően festett, nem igazán lehetne róla mondani.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Kirsten Dunstot november 5-én kapta le valamelyik szemfüles lesifotós a Los Angeles-i repülőtéren, ahol a 27 éves amerikai színésznő smink nélküli arcával lepte meg a jelenlévőket.


Persze érthető, hogy Hollywood üdvöskéje az utazás előtt nem pepecselt azzal, hogy szépségápolási szerekkel csinosítsa ki magát. A különbség mégis megdöbbentő mostani fotója, illetve aközött, ahogyan a vásznon vagy a magazinok címlapjain láthatjuk.

Dunst sosem tartozott az álomgyár tipikus cicababás bombázói közé, ám az ügyes stylistok és sminkesek néhány óra leforgása alatt belőle is képesek ellenállhatatlanul vonzó femme fatale-t faragni.

Meggyűlt a baja az alkohollal

A Pókember-trilógia sztárja az elmúlt egy-két évben szórványos alakításai mellett leginkább alkoholfüggőségével hívta fel magára a figyelmet. 2008 elején például depresszióra hivatkozva önként vonult a Utahban található Cirque Lodge nevezetű rehabilitációs intézménybe, ahonnan márciusban távozott.

Ahogyan az Hollywoodban lenni szokott, idővel természetesen kiszivárgott a tény, miszerint az ifjú színésznő alkoholproblémákkal küszködött, és valójában elvonón volt.

Bár igyekezett józannak maradni, augusztus végén arról számoltak be a lapok, hogy Dunstot újra részegen látták egy Los Angeles-i bárban.

Magányosnak tartja magát

A sztár tavaly ősszel osztotta meg a Parade magazin olvasóival, hogy a hírnév nagyon gyakran magánnyal jár együtt, az elszigeteltségről és paranoiáról nem is beszélve.

Részeg sztárok leleplező fotói

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ez meglátszik a magánéletén is, Kirsten ugyanis a mai napig nem ment férjhez, és még csak hosszú távú párkapcsolatokban sem igazán volt része.

Rövidebb ideig járt többek között Justin Longgal, Jake Gyllenhaallal, Jeff Smeenge drámaíróval, valamint a Razorlight együttes tagjával, Johnny Borrell-lel, ám még mindig nem találta meg az igazit.
Ezt is szeretjük