Egyre hízik a karcsúvá plasztikázott Kerry Katona

Hiába műttette magát soványra Kerry Katona, minden hónappal több lesz rajta a háj mértéktelen zabálása miatt.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Valljuk be, Kerry Katona nem igazán az a híresség, aki egyszer érdemei révén kerül a címlapokra, viszont a testsúlyáról szinte mindig van mit írni. A 29 éves celebmami ugyanis egykor képes volt őrizni karcsúságát, még valamikor az Atomic Kitten idejében.

Ahogy telik az idő, úgy kerekedik

Amióta azonban 2001 környékén otthagyta a lánybandát - amely aztán három évvel később fel is oszlott -, slágerdalok helyett leginkább botrányai visszhangoznak az éterben. A semmittevés éveiben sikerült is jókora felesleget magára pakolnia, részben négy gyermeke születése okán, részben pedig falánksága miatt.

Plasztika, de minek

Ezért aztán úgy döntött, diéták és mindenféle más életmódjavító módszerek helyett műtéti úton szabadul meg a hájpárnáktól. Végül négy és fél millió forintnak megfelelő összeget költött zsírleszívásra és egyéb karcsúsító beavatkozásokra. Ám nagyon úgy tűnik, hiába volt minden igyekezet, azt a pénzt akár az ablakon is kiszórhatta volna.

Legújabb fotói ugyanis arról tanúskodnak, a sztár képtelen ellenállni a finom falatoknak, a mértéktelen evészet pedig könyörtelenül otthagyja nyomát a testén, zsírpárnák és puffadások formájában.

A jojózás áldozata

Pedig a nyáron még szentül elhatározta, hogy lemond az egészségtelen gyorskajákról, és még a biciklire sem volt rest felpattanni, hogy némi izmot növesszen magára - bár, igaz, ami igaz, a levezetést csakis cigarettázva tudta elképzelni.

Haszontalan celebmacák

Nézegess képeket!

Elolvasom

Mindenesetre állítólag Kerry Katona a visszatérést tervezi, és minden vágya, hogy újra kapjon egy olyan megbízást, mint amilyen az Iceland cégé volt.

Idén augusztusban ugyanis a fagyasztott termékeket áruló vállalat haladéktanul menesztette a celebmamit, miután kiderült, titokban kokaint szippantott. Végül is, akkor inkább egy hamburger.
Ezt is szeretjük