Bizarrul szétszabták a legendás énekes, Kenny Rogers arcát

Kenny Rogers jócskán túlzásba vitte a plasztikáztatást, aminek köszönhetően vonásai alaposan megváltoztak.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A legendás countryzenész, Kenny Rogers érdemeit és sikereit senki sem vitathatja, hiszen a műfaj egyik legnépszerűbb képviselőjéről van szó, akinek a pályafutása immár fél évszázada tart.


Ám amellett már mi sem mehetünk el szó nélkül, ahogy Rogers az évek során fokozatosan szétműttette az arcát.

Alig lehet ráismerni egykori önmagára

A 71 éves sztár ugyanis nem egy alkalommal plasztikáztatott, aminek eredményeképpen már szinte összehasonlíthatatlanok egykori és jelenlegi arcának vonásai.

A ráncfelvarrások és botoxkezelések hatására Rogersből legalább olyan bizarr és torz öregúr lett, mint Burt Reynoldsból, akinek megjelenésében szintén nem maradt már semmi természetes.

Kenny Rogers visszataszító átalakulását látva elég nehéz megérteni, miért nem fogta legalább vissza egy kicsit a sebészeit, ha már nem tudott méltóságteljesen megöregedni.

Elképzelni sem lehet, hányszor feküdt kés alá

Karrierje során 420 különálló hét során szerepeltek az egyesült államokbeli toplisták élén slágerei, amelyek száma a hetvenet is meghaladja.

Két lemezét is besorolták a legnagyobb hatású countryalbumok 200-as listájára, illetve két neves amerikai lap olvasói is megválasztották minden idők legnépszerűbb énekesének 1986-ban.

A legdurvább férfi sztárplasztikák

Nézegess képeket!

Elolvasom
Díjak százait zsebelte be megérdemelten, köztük három Grammyt. Albumai között - melyek száma meghaladja a több tucatot - egyaránt találhatunk szólólemezeket, illetve olyanokat , amelyeken más előadókkal működött együtt.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Sikere a mai napig töretlen, 2006-os lemeze, a Water & Bridges is előkelő helyen végzett a toplistákon, egyik legnagyobb slágere pedig a The Gambler.
Ezt is szeretjük