Csak egy hajszálon múlt! Koponyaműtét mentette meg a híresség életét

Keith Richards új önéletrajzi könyvében leszámolt a személyét övező mítoszokkal.

Keith Richards a 20. századi rock egyik ikonikus alakja, aki nemcsak felejthetetlen gitárszólóival, hanem törvényen kívüli és hedonista életvitelével is örökre beírta magát a könnyűzene történetébe.

A Rolling Stones együttes alapító tagja igazi ikon, akinek alakját számos legenda és mítosz veszi körül. A rajongók most elégedetten dőlhetnek hátra, ugyanis Richards ezekről is fellebbentette a fátylat a napokban megjelent önéletrajzi könyvében.

Máris óriási botrányt kavart

Life címmel került a héten a boltokba a világhírű zenész memoárja, amiben szokásához híven keresetlen őszinteséggel tárulkozik fel eddigi életét és pályafutását illetően - nem meglepő, hogy sokaknál máris kiverte a biztosítékot.

Keith Richards ugyanis először vallotta be hivatalosan, hogy tényleg felszippantotta néhai édesapja hamvait, de természetesen nem egészen úgy, ahogyan azt azóta is mesélik.

A 66 éves angol gitáros három évvel ezelőtt nyilatkozta állítólag ezt a New Musical Expressnek, szóvivői később pedig az egészet egy némiképp morbid viccelődésnek próbálták beállítani.

Egy véletlen baleset történt

Keith Richards most azonban végre elárulta a teljes igazat, miszerint hat éven keresztül őrizte apja maradványait egy urnában, mígnem elhatározta, hogy végső búcsút vesz tőle.

Ám úgy érezte, hogy a szélbe szórni képtelen volna a hamvakat, ezért úgy döntött, hogy egy tölgyfa tövébe szórja az urna tartalmát. Amikor azonban felnyitotta a dobozt, egy csík véletlenül az asztalra szóródott - amit kegyeleti okokból nem akart csak úgy a földre söpörni, ezért inkább felszippantotta!

20 híresség a Nyilas jegyében

Nézegess képeket!

Elolvasom

Visszaemlékezéseiben felidézte azt a majdnem tragikus kimenetelű balesetet is, amikor egy Fidzsi-szigeteki vakáció során leesett egy fáról, minek során épphogy nem törte ki nyakát és vesztette azonnal életét.

Az akkori beszámolók szerint egy több mint 12 méter magas pálmafát mászott meg, ám állítása szerint nem is pálmáról volt szó, a fa magassága pedig nem haladta meg a két métert.

Úszás után nedves és homokos kézzel vágott bele a fára mászásba, nem sokkal később pedig megcsúszott és lezuhant. Az esés során azonban szerencséje volt: a lábára esett, és csak ezután ütötte be fejét a fa törzsébe.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Ennek a véletlennek köszönhette életét, ha ugyanis a fejére esik, minden bizonnyal szörnyethalt volna. Richards a baleset után két nappal kezdett el erős fejfájásra panaszkodni, és csak ekkor került egy aucklandi kórházba.

Ott azonnal megműtötték, elhúzódó kezelése miatt pedig a Rolling Stones hat héttel kényszerült meghosszabbítani 2006-os európai turnéját.

Richards - aki rekordgázsit, több mint másfél milliárd forintnak megfelelő összeget kapott a könyvért - természetesen drog- és alkoholfüggőségéről is kendőzetlenül vallott, ami miatt a Disney jelenleg azt fontolgatja, hogy kihagyják A Karib-tenger kalózai negyedik részéből. A filmben Richards ezúttal is Jack Sparrow kapitány apjának bőrébe bújt volna.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük