Melegpornóval kezdte karrierjét a szívtipró Joe Dallesandro

A biszexuális színész sosem futamodott meg, ha meztelen testének megmutatásáról volt szó.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Bár Joe Dallesandro munkássága a vasfüggönyön túlra kevésbé jutott el, Warhol felfedezettje volt az underground filmművészet egyik legelső és máig a legjelentősebbnek tartott férfi szexszimbóluma.


Pedig az 1948-as születésű sztár egészen hétköznapi módon élte gyermekkorát, mígnem 16 éves korában kicsapták a középiskolából, mert édesapja védelmére kelve pofon csapta az igazgatót.

Innentől kezdve vett pikáns fordulatot az élete: egy ideig prostituáltként tartotta el magát, majd a hatvanas években rengeteget pózolt egy testépítéssel foglalkozó, ám elsősorban a homoszexuálisok között népszerű magazinnak.

Nem bánt meg semmit

Aztán egy idő után már nemcsak pózolt, hanem sokkal tovább merészkedett. Mint később bevallotta, legalább egy melegpornót leforgatott – a testiség pedig később is alapvető fontosságú volt filmjeiben.

- A prostiéveim leginkább arra voltak jók, hogy el tudjam tartani magamat. És minél több emberrel találkoztam, annál jobban lenyugodtam. A melegek az élet egy másik szeletét mutatták meg, általuk kitágult a világképem. Később rájöttem, valamiféle apafigurát kerestem bennük, valakit, aki képes szeretni engem – vallotta egy interjújában.

Színészi karrierje akkor indult be igazán, amikor Andy Warhol felfedezettjeként meghódította a mozivásznat – ehhez viszont jelenetei túlnyomó többségében meztelenül kellett a kamera elé állnia.

Minden idők legszexisebb színészei

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ennek köszönhette ikonikus státuszát, de halhatatlanná Lou Reed tette, amikor 1972-es Walk on the Wild Side örökzöldben megénekelte Little Joe – ez van a felkarjára tetoválva -, a szerencselovag figuráját.

A korabeli amerikai filmgyártás meztelen férfitestet illető tabuinak ledöntésében is az élére állt, amikor Paul Morissey rendező múzsája lett, vele többek között a Flesh című filmet forgatta.

Európában is dolgozott, Serge Gainsbourg egyik filmjében Jane Birkin partnereként homoszexuális szemetessofőrt alakított. Majd’ húsz, többségében francia alkotás leforgatása után hazatért az Egyesült Államokba, ahol feledhető mozik mellett azért olyan remek mozikban is felbukkant, mint az 1984-es Gengszterek klubja.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

A ma már hatvanéves egykori szexszimbólum háromszor nősült: két korábbi feleségétől egy-egy fia született, jelenleg harmadik nejével, Kimberlyvel él együtt. Fiai azóta már unokákkal is megajándékozták. Ami a munkát illeti, már nem színészkedik, egy hotelt igazgat Hollywood belvárosában.

- Úgy vélem, teljes életet éltem, sok remek dolgot vittem végbe. Voltak nehézségek, de összességében rendkívül élveztem.

Cikkünk a Gabo kiadó gondozásában megjelent 501 filmsztár aktuális fejezetének felhasználásával készült.
Ezt is szeretjük