Közel a 90-hez is elbűvölően fest Jane Russell

Így kell tiszteségessen megöregedni, ahogyan azt Hollywood fénykorának egyik legszebb színésznője tette.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Sok hollywoodi színésznő megirigyelheti Jane Russellt, az álomgyár fénykorának egyik legnépszerűbb színésznője ugyanis közel a 90-hez is elképesztően jól tartja magát. Ehhez pedig nem volt szüksége több tucatnyi plasztikára, amiért főleg mindent tiszteletet megérdemel.


A botoxtól eltorzult korosodó sztárok rémisztő arcait látva ráébredhetnének végre a tengerentúlon, hogy így kellene mindenkinek tisztességesen megöregednie. Hiszen a 87 éves sztár félelem nélkül őszült meg, és lett ráncos, ez azonban sajnos nem mondható el fiatalabb kollegáiról.

Ami pedig külön öröm, hogy Russell mostanra sem veszítette el életkedvét, humorát és örömét, ami a róla készült újabb fényképeken is jól látszik. Pedig lehetett volna bőven oka szomorkodni, ugyanis egész életében meddő volt. Ő azonban könnyedén túltette magát azon, hogy nem szülhet, és első férjével inkább örökbe fogadtak három gyermeket.

Igazi kebelcsoda volt a maga idejében

Színészi pályafutása a negyvenes években indult be, amikor a legendás milliomos, Howard Hughes figyelt fel a fekete hajú bombázóra.

A legszexisebb színésznők 50 fölött

Nézegess képeket!

Elolvasom

A törvényen kívüli című westernfilmet például Russell csodálatos kebleivel reklámozták, az erotikus hatás fokozása érdekében pedig még egy egyedi melltartót is terveztek neki.

Mintegy három évtized után vonult vissza a filmezéstől, egyik utolsó, ám rövidke alakítását egy 1970-es moziban láthattuk, ezek után mindössze néhány sorozatban vállalt el kisebb mellékszerepeket. A második világháború idején az amerikai katonák egyik kedvenc poszterlánya volt, aki még ennyi idősen is ragyogóan fest.

Ezt is szeretjük