Ivana Trump arca szétesett a plasztikától - Donald volt felesége túlzásba vitte a műtéteket

Hiba volt kés alá feküdnie.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Donald Trump köztudottan él-hal a gyönyörű nőkért, így aztán nem csoda, hogy a hetvenes évek egyik legszebb modelljét, Ivana Zelníckovát is meg kellett szereznie magának.

Ilyen gyönyörű volt Trump első felesége

Ivana és Donald Trump 1976-ban ismerkedtek meg, nem sokkal a modell válása után, 1977 áprilisában, összeházasodtak, és még abban az évben, december 31-én meg is született fiuk, az ifjabb Donald Trump. 1981-ben megérkezett Ivana, 1984-ben pedig Eric is. Az idill 1990-ben ért véget, amikor Trump viszonyt kezdett Marla Maples-szel - akit később szintén feleségül vett. Mikor Ivana rájött, azonnal beadta a válókeresetet, azonban nem maradt egyedül: azóta még két házasságon és váláson túl van.

Ugyan Ivana a kor egyik legszebb nője volt, hála a plasztikai műtéteknek, mára teljesen tönkretette gyönyörű vonásait - nézd meg, hogy néz ki ma!

Ezt is szeretjük