Így néznek ki most a Grease-film egykori sztárjai

A musical-klasszikus dalai még most is a fülünkben csengenek. De mi történhetett azóta a színészekkel?

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Talán kevesebben tudják, hogy a Grease-t már 1972-ben bemutatták – igaz, akkor még csak a Broadway színpadán. Hat évvel később azonban elkészült a filmváltozat is, mely újra a gigasztárok közé emelte az addig többnyire táncos mozija, a Szombat esti láz révén ismert John Travoltát, és megalapozta Olivia Newton-John zenei karrierjét is.

Az ötvenes évek végén játszódó gimis szerelmi történetet a remekül megírt rock&roll slágerek teszik igazán ütőssé – az meg kit érdekel, hogy mai szemmel kicsit koravénnek tűnnek a szerepük szerint végzős diákokat játszó színészek és színésznők.

Sandy Olsen: Olivia Newton-John, 30 évesen

A bájos naivából bombázóvá változó Sandy harminc éves megformálója nem csoda, ha eleinte azért aggódott, talán túl öreg már a diáklány-szerepre. Szerencsére a meghallgatáson az első pillanatban stimmelt minden közte és a másik főszereplő, John Travolta között, így végül ők lettek az új álompár.

A musicalfilm rendkívüli népszerűségnek örvendett az egész világon, a szépséges színésznőt Golden Globe-ra jelölték szerepformálásáért, az érzelmes Hopelessly devoted to you című dal pedig 1979-ben Oscarra is esélyes volt.

Grease-béli vamppá változása zenei karrierjét illetően szimbolikussá vált, hiszen onnantól dögösebb dalait sem utasította el a közönség.

A nyolcvanas évek közepéig sikeres előadónak számított, 1981-es Physical című száma tíz hétig a Billboard 100-as listájának legtetején csücsült. Miután azonban férjhez ment, majd 1986-ban született kislánya, Chloé miatt három évre kivonta magát a forgalomból, nehezen találta a helyét az időközben friss arcokkal kiegészült poppiacon.


Nem volt más hátra, 1992-ben válogatásalbummal próbált visszakapaszkodni a listák élére – ám nem sokkal a lemez megjelenése után kiderült, hogy rákos. Végül egyik mellét el kellett távolítani, helyére sóimplantátumot helyeztek. Felépülése óta fáradhatatlan támogatója a mellrákkutatásnak: ha csak alkalma adódik, felhívja a figyelmet a megelőzés fontosságára, emellett a Gaia Kezelőközpont és Spa résztulajdonosa.

A hatvan éves színész-énekesnő 2001 óta először, nemrég újra kamerák elé állt: a Sordid Lives című vígjátéksorozatban játszik. Ami a magánéletét illeti, első férjétől, Matt Lattanzitól 1995-ben vált el, 2008 júniusa óta John Eastering a párja.

Danny Zuko: John Travolta, 24 évesen

A vagány fiatalember megformálója hat évvel volt fiatalabb Newton-Johnnál, de ez a Grease-ben egyáltalán nem tűnt fel a nézőknek. Travolta volt egyébként a stábból szinte az egyetlen, aki akkor már tekintélyes filmes múlttal rendelkezett. Több sorozatszerep után az 1977-es Szombat esti lázzal alapozta meg hírnevét, melyet végül a Grease szilárdított meg.


A színész egyébként azon kevesek közé tartozik, akik képesek voltak karrierjük során az éles váltásokra. A hetvenes évek vagány, táncos lábú hősei után a nyolcvanas években a habkönnyű Nicsak, ki beszél című vígjátékokban brillírozott, majd amikor a néző kezdett ráunni a gügyögős mozikra, az 1994-es Ponyvaregénnyel újrateremtette önmagát, mint elhízott, blazírt bérgyilkos.

A sokak által már leírt színészt rögtön Oscarra is jelölték Vincent Vega megformálásáért, onnantól kezdve pedig a legváltozatosabb szerepekkel bizonyítja, több van benne holmi táncikáló dzsigolónál.
A köztudottan a Szcientológiai Egyház tanai szerint élő 54 éves sztár 1991-ben vette el kolléganőjét, Kelly Prestont, aki két gyermeket szült neki. Az idősebbik, Jett, idén januárban hunyt el a család bahamai nyaralásán.

Betty Rizzo: Stockard Channing, 34 évesen

Vajon ki emlékszik arra, hogy a Pink Ladies hangadója, a vagány Rizzo megszemélyesítője három évvel a musical előtt Golden Globe-jelölést kapott? Valószínűleg nem sokan. Pedig a szóban forgó filmben, a Kincs ez a nőben többek között Jack Nicholson és Warren Beatty mellett játszhatott.


Ám a kissé pikírt, többnyire az ösztöneinek élő Rizzo szerepe Channinget is a reflektorfénybe helyezte, ha csak rövid időre is. Pedig az amerikai színésznő azóta is rendületlenül forgat, méghozzá nem is akármilyen eredménnyel.

Az 1993-as Hatszoros ölelés című moziban nyújtott alakításáért Golden Globe-ra és Oscarra is esélyes volt, a nálunk is vetített Az elnök emberei sorozatban megformált szerepe pedig 2002-ben Emmy-t hozott neki. Mégis, a ma már 64 éves színésznő, aki négyszer volt házas, ám gyermeke sosem született, igyekszik kerülni a feltűnést, és semmi vágya a bulvárlapokon viszontlátni önmagát.

Kenickie: Jeff Conaway, 28 évesen

Az amerikai színésznek 1978 szerencsés évnek bizonyult, hiszen nem csak a Grease-ben, de az akkor indult Taxi című sorozatban is szerepelt. Állítólag egy epizódbéli távolmaradása döbbentette rá az alkotókat, az addig a Conaway nagyszájú karaktere által tálalt vicceket mások is el tudják mondani, így tulajdonképpen nincs rá szükség. Ezután számos más sorozatban bukkant fel, míg végül a Babylon 5 sci-fi-szériában állandó szerepet kapott. Az ezredfordulót követően azonban többet lehetett hallani drogproblémáiról, mint filmjeiről.


Először a nyolcvanas évek sikertelensége okán nyúlt a kábítószerekhez, ám akkor sikeresen félre tudta tenni a drogokat egy terápiának köszönhetően. Az utóbbi években ismét gondjai akadtak a tudatmódosító anyagokkal, függőségét a 2008-as Celebrity Rehab című valóságshow-ban tárta a nézők elé. A műsor során bevallotta, hogy kiskorában egy pedofil zaklatónak esett áldozatául, ezért szokott rá a drogokra tizenévesen. Depressziójából és függőségéből John Travolta is próbálta kigyógyítani a szcientológia útmutatásait követve, ám ez sem bizonyult hatásosnak.

A súlyos hátproblémákkal küzdő, 58 éves sztár – aki Olivia Newton-John húgának férje volt - azóta is nyakra-főre kapkodja a fájdalomcsillapítókat, és egyre agresszívabban viselkedik. Állítólag sokat foglalkozik az öngyilkosság gondolatával, és álladóan egy késsel felszerelkezve indul el otthonról, mondván, biztos, ami biztos.

Ezt is szeretjük