Gyász! Álmában érte a halál a Titanic bűbájos színésznőjét

Gloria Stuart, aki az 1997-es Titanic-ban az idős Rose-t játszotta, a hétvégén hunyt el.

2010. szeptember 26-án, életének 100. életévében elhunyt Gloria Stuart amerikai színésznő, akire a mozirajongók leginkább James Cameron Titanic című filmjéből emlékezhetnek.

Az idős, ám eleven Rose-t alakító sztárt öt éve diagnosztizálták tüdőrákkal, végül szervezete alig három hónappal századik születésnapja után mondta fel a szolgálatot.

Mozgalmas élete volt

Az 1910. július 4-én, Kaliforniában született Gloria Stuart a Berkley hallgatójaként ismerkedett meg a drámaművészettel, ám tanulmányait nem fejezte be, helyette inkább hozzáment egy bohém szobrászhoz.

Színésznői álmait azonban nem dobta sutba, hamar megtalálta az útját az olyan nagy nevű stúdiókhoz, mint a Universal és a 20th Century Fox.

Sikerült is rögtön elvarázsolnia bájával és eszével a filmes nagyurakat, így a harmincas évektől kezdődően el volt látva munkával.

Több tucat alkotás mellett felbukkant egyebek között A láthatatlan ember és A három testőr című mozikban, de miután nem hosszabbították meg szerződését, 1946-ban visszavonult a filmezéstől.

A festészettől a Titanic-ig

Második férjével, Arthur Sheekman forgatókönyvíróval Olaszországba költözött, és a festészetben élte ki művészi hajlamait. Egy híján 30 év után állt újra kamera elé, a The Legend of Lizzie Borden című tévédráma egyik aprócska jelenetében.

Az elmúlt évtizedek legnagyobb színészhalottjai

Nézegess képeket!

Elolvasom

Onnantól kezdve epizódszereplőként lehetett vele találkozni különféle sorozatokban és tévéfilmekben. Már 86 éves volt, amikor megkapta a Titanic szövegkönyvét, és rögtön tudta, hogy Rose szerepét neki találták ki.

Játékáért 1998-ban az Akadémia díjára is jelölték, ezzel ő lett a legidősebb nominált az Oscar történetében. Utoljára 2004-ben állt a kamerák előtt, a Land of Plenty című filmben.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük