Álmában érte a halál! Örökre elment a gyönyörű színésznő

91 éves korában, álmában élte a halál az egykori úszónőt és színésznőt, Esther Williams-t.

Kilencvenegy éves korában, alvás közben érte a halál Esther Williams-t, aki nem csak sportolóként, de színésznőként is egész Amerikát lenyűgözte.

A gyönyörű hollywoodi filmsztárt és úszónőt mindenki csak a Kis hableányként emlegetett, az aqua-musicalek csillaga lett.

Pillanatokon belül sztárrá vált

Williams Los Angelesben született 1921. augusztus 8-án. Gyerekkora óta úszott és szinkronúszott, az olimpiára csak azért nem jutott ki, mert a második világháború miatt törölték a játékokat.

- Az volt életem egyik legszomorúbb pillanata. Darabokra törtek az álmaim. De az tanított meg arra, hogyan éljem túl a csapásokat és a szomorúságot - nyilatkozta később a Larry King showban.

De élete hamarosan teljesen megváltozott, felfedezte magának a film, pillanatok alatt a 40-es 50-es évek Hollywoodjának ünnepelt színésznőjévé, az aqua-musicalek sztárjává nőtte ki magát. Sikereivel fellendítette az úszósportágat is, hiszen azt a képet mutatta, hogy az úszástól vonzóvá és ragyogóvá válhatnak az emberek.

1999-ben megjelent az önéletrajzi könyve Millió dolláros hableány címmel, mely őszinte bepillantást engedett a karrierjébe és a hollywoodi kulisszák mögé.

Négyszer ment férjhez

A színésznő négyszer volt férjnél, legtöbbször kollégáiba szeretett bele. Második férjétől, Ben Gage-től három gyermeke született, de 1958-ban tőle is elvált.

A sztárvilág szexszimbólumai

Nézegess képeket!

Elolvasom

Számos filmben a latin szeretők cicáját játszotta, egy ilyen forgatás során ismerkedett meg Fernando Lamasszal, akihez hozzá is ment. Frigyük azonban nem tartott sokáig, Lamas szintén színész fia viszont így is szorosan kötődött Williamshez, őt tartotta valódi anyjának.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Negyedik és egyben utolsó férjével közös vállalkozásba kezdtek, saját fürdőruhamárkát dobott a piacra. Williams halála napjáig naponta úszott, szerinte ugyanis csak ez tarthatta fiatalosan és fitten.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük