Családja jelentette be! Otthonában elhunyt a színésznő

Otthonában elhunyt Donna Douglas, aki még Elvis Presley-vel is játszott egy filmben.

Unokája jelentette be, hogy 81 éves korában louisianai otthonában elhunyt Donna Douglas, akit olyan filmekben láthattunk, mint a Frankie és Johnny, ahol Elvis Presley partnere volt, vagy a Jer vissza, szerelmem!, amelyben Rock Hudson és Doris Day mellett szerepelt.

A platinaszőke színésznő hiába játszott a világ leghíresebb sztárjaival, mindig megmaradt szerény lánynak.

Szegénysorban nőtt fel

Egy 2000-ben adott interjújában elmondta, nemcsak a vásznon, de a valóságban is olyan életet él, amelyről még álmodni sem mert. Egy kisvárosban nőtt fel, és sohasem gondolta volna, hogy egykor majd Hollywoodban él.

- Hihetetlen, hogy mi történt velem. Ha visszanézek, egy szegény kislányt látok, akit nem tudtak támogatni, nem is értették meg. Nem is voltak álmaim, vagy olyan vágyam, hogy színésznő legyek. Azt hittem, sohasem fogok kitörni a nyomorból. Most pedig nézz rám. Már mindenhol jártam a világban - mondta az E! magazinnak.

Már elvált, és volt egy fia, amikor New Yorkba költözött, és ott fejezte be a középiskolát, ekkor jött meg a kedve a színészethez is.

Kisebb televíziós alakítások után végül megkapta a Checkmate sorozat egyik szerepét, ám az igazi áttörést a The Beverly Hillbillies sorozat hozta meg neki.

Sztárok, akiket 2014-ben vesztettünk el

Nézegess képeket!

Elolvasom

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük