Nyomtalanul eltűnt a színész 16 éves fia - Kétségbeesésében a rajongóihoz fordult

A Gotham című sorozat sztárja, Donal Logue Twitteren kért segítséget.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

2017. június 26-án kedden délután 2 órakor Brooklynban rejtélyes körülmények között nyoma veszett Donal Logue fiának, Jade-nek, jelentette be az aggasztó hírt az 52 éves kanadai színész Twitteren.

A Gotham, a Különleges ügyosztály és a Vikingek sztárja kétségbeesésében a rajongóihoz fordult segítségért, üzenetében pedig azt is leírta, hogy eltűnésekor milyen ruhát viselt 16 éves fia, akiről egy fényképet is megosztott, illetve a magasságát is megadta, hátha így könnyebben felismerik majd.

A US Weekly magazin időközben már felkereste a New York-i rendőrséget, melynek szóvivője a Huffington Post értesülései szerint azt mondta, hogy nem cáfolhatják vagy erősíthetik meg ezeket az értesüléseket, ha ugyanis történt már feljelentés, az üggyel kapcsolatos információkat kizárólag az eltűnt személy hozzátartozóival osztják meg. Donal Louge-nak egyébként van egy másik fia is, Finn, akit szintén megosztva nevel exfeleségével, Kasey Walkerrel.

Ilyen jóképű Louis de Funés legkisebb fia - Fotókon a nagy nevettető gyerekei

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük