Volt férje vállán vigasztalódik? A színésznő lakásánál fotózták le az exet

Bruce Willis meglátogatta Demi Moore-t.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Demi Moore és Bruce Willis sokáig Hollywood első számú álompárjának számítottak - 13 évig voltak együtt, és az évek során három gyerekük született.

Nem csoda hát, hogy az ezredfordulón bekövetkezett válásuk óta is baráti kapcsolatban maradtak, és úgy tűnik, hogy a színésznő mostani nehéz helyzetében is számíthat volt férjére.

Kikészült a válástól

Demoi Moore-t nagyon megviselte ugyanis az Ashton Kutcherrel való szakítás - csontsoványra fogyott, és végül annyira kikészült idegileg, hogy kórházba került.

A Daily Mail értesülései szerint Willisnél ez volt az utolsó csepp a pohárban, és úgy döntött, nem nézi tovább tétlenül volt felesége szenvedését, hanem próbál neki segíteni.

A napokban meglátogatta Demi Moore-t, akit időközben kiengedtek a klinikáról. A színészt exneje Los Angeles-i villája előtt kapták lencsevégre, ahol három közös csemetéjük is lakik.

Bizonyára nagy szüksége van a Sztriptíz sztárjának a támaszra - és talán egy kis fejmosásra is, hiszen az utóbbi hetekben olyan pletykák is felrebbentek, hogy lánya barátaival jár bulizni.

Már korábban is próbált segíteni

Közeli ismerőseik szerint Willis már akkor is megpróbálta jó tanácsokkal ellátni feleségét, amikor kezdődtek a problémáik Kutcherrel, ám akkor a színésznő elhárította a közeledését.

A sztárvilág leghíresebb szerelmespárjai

Nézegess képeket!

Elolvasom

Mindenesetre talán most hallgat exére, és végre arra is vállalkozik, hogy befeküdjön egy rehabilitációs központba.

Ezt is szeretjük