Pucéran pancsol Dasha Astafieva ukrán Playboy-nyuszi

A barna szépség erotikus képei a nyuszis magazin jubileumi számát díszítik majd.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Dasha Astafieva nagy utat tett meg Ukrajnából a nyuszis magazinig: alig néhány éve ismerkedett csak meg a modellkedéssel, és tessék, az ő forró testének látványában gyönyörködhetnek majd a Playboy 55. évfordulójára kiadott számának olvasói.

A 23 éves szépség mindig is a szórakoztatóiparban képzelte el magát, kilencévesen már arról álmodozott, hogy egyszer majd a Playboy címlapján pózol. Hogy közelebb kerüljön a showbizniszhez, barátnőjével megalapította a NikitA nevű formációt, ahol énektudásuk mellett nagy szerephez jut szexuális kisugárzásuk is.

Bond csaj akar lenni

Modellkedéssel 2003 óta foglalkozik, és karrierjének kisebbfajta csúcspontját jelentette, hogy a Playboy ukrán kiadása Az év Playmate-jének választotta. Ezután nem volt meglepő, ha Hugh Hefner is felfigyelt a leányzóra, sőt, meg is hívta magához a birodalmába.

Arra azonban egyáltalán nem számított a bombázó, hogy nem véletlenül volt jelenése a Playboy-gurunál. Akkor jelentettékugyanis be neki, úgy döntöttek, ő díszeleghet majd a nyuszimagazin jubileumi kiadásában.

Legendás nyuszilányok

Nézegess képeket!

Elolvasom

Mint Astafieva elárulta, szinte sokkolta a hír, és egész nap csak pityergett, mikor felfogta, milyen megtiszteltetés érte. Azért is volt különösen büszke, mert úgy hitte, biztosan egy amerikai modellt választanak majd, nem pedig egy európai lányt.

Mindenesetre azzal, hogy az álma teljesült, nem elégszik meg, további álmokat akar valóra váltani: ezek között szerepel egy saját naptár kiadása, és az, hogy csábos Bond-lányként vonulhasson be a filmtörténelembe.

Ezt is szeretjük