Kolléganőjével csalta meg a feleségét! A műsorvezetőt a fotók buktatták le

Kolléganőjével csalta meg a feleségét Chris Hansen.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Húsz év együttműködés után nem hosszabbította meg az NBC csatorna Chris Hansen szerződését, aki eddig az egyik legfelkapottabb műsorvezető volt náluk.

Bár hivatalosan nem közölték, valószínűleg közrejátszott a műsorvezető szélnek eresztésében a legutóbbi botránya.

A fotók buktatták le

Az 54 éves Hansenről ugyanis barátnője tett közzé olyan fotókat, ahol szenvedélyesen csókolóznak a nyílt utcán. Ez még magában nem botrányos, csakhogy a műsorvezető felesége és a képen látható hölgy nem azonos.

A 32 éves Kristyn Caddell bosszúból adta oda a képeket az egyik újságnak, ugyanis már korábban is nyilatkozott, hogy együtt vannak a nős Hansennel, aki azt kategorikusan cáfolta és azt mondta, a nő folyamatosan hazudik, megőrült és csak egy elvetemült rajongó, akinek tévképzetei vannak.

Hansen Palm Beach-en találkozott a szőke hölggyel - aki egyébként maga is televíziós műsorvezető volt -, amikor kiküldetésben volt a csatornától. Azt mondta a nőnek, hogy már régen elhidegültek a feleségével, Mary Jeanne-nel és már csak hetek kérdése, hogy pontot tegyenek a 20 éves házasságuk végére.

Kirúgták a csatornától

- Mindenhova magával vitt, bejártuk az egész országot. Az üzleti vacsorákra is elkísértem és bemutatott a kollégáinak, valamint számos közös fotót is készítettünk. Egyáltalán nem tűnt úgy, hogy titkos lenne a viszonyunk, teljesen megbíztam benne - mondta Kristyn Caddell.

Megdöbbentő válások 2012-ben és 2013-ban

Nézegess képeket!

Elolvasom

Mint kiderült, már két éve tartott a viszonyuk, mire végre megtudta, hogy a műsorvezető nem is független, sőt, két gyermeke is van a feleségétől, akivel egyáltalán nem váltak el. Ekkor döntötte el, hogy a nyilvánosság elé áll és igazát képekkel is tanúsította.

A botrány kirobbanása után az NBC már csökkentette a műsorvezető képernyőre kerülését, míg végül úgy döntöttek, nem tartanak igényt a szolgálataira. Arról egyelőre nem érkezett hír, hogy Hansen felesége végül mit szólt az esethez.

Ezt is szeretjük