Bruce Willis és Cybill Shepherd A simlis és a szende szerelmespárja voltak: gyűlölték egymást a valóságban

A forgatást leszámítva nem voltak hajlandóak szóba állni egymással.

bruce-willis-cybill-sheperd
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A ’80-as évek egyik legnépszerűbb krimisorozata az 1985 és 1989 között futó A simlis és a szende volt. A Kék Hold Nyomozóiroda esetei legalább annyira lázban tartották a nézőket, mint a két főszereplő szerelmi élete. A közönség egy emberként szurkolt, hogy Maddie Hayes és Davis Addison Jr. románca beteljesedjen.

Nem véletlenül lettek ennyire imádott tévés szerelmespár. Megformálóik, Bruce Willis és Cybill Sheperd között remekül működött a kémia. Vonzódásuk azonban pusztán a kameráknak szólt, a valóságban gyűlölték egymást.

Bruce Willis és Cybill Sheperd gyűlölködése A silmis és a szende alatt

Ellenségeskedésükről a széria egy másik színésze, Curtis Armstrong rántotta le a leplet életrajzi könyvében. Elmondása szerint a két sztár vitája valósággal megmérgezte a forgatást, pedig Willis és Shepherd kapcsolata kifejezetten jól indult. A produkció szereplőválogatásán találkoztak először, és már az első perctől kezdve egymásra hangolódtak.

bruce cybill
Fotó: Getty Images Hungary

- 17 színésszel játszottam el a jelenetet, mielőtt Willis következett volna, de semmit nem éreztem irántuk, egyikkel sem volt meg a szikra. Aztán jött Bruce, és a szoba hőmérséklete minimum 20 fokkal feljebb ment, legalábbis én így éreztem - nyilatkozta Cybill Shepherd az Entertainment Weekly interjújában 2005-ben.

Bár soha nem erősítették meg hivatalosan, a show kezdetén az a pletyka terjedt el róluk, hogy összeszűrték a levet. Armstrong erről is beszámolt az alkotásában, szerinte épp ez vezetett ahhoz, hogy megromlott köztük a viszony.

A cikk az ajánló után folytatódik

"Bruce bizalmasan mondta el nekem, hogy a kis futó kaland Cybill és közte katasztrofálisan ért véget. Nem részletezte a dolgot, de az egyértelmű volt, hogy úgy érezte, hatalmas hibát követett el” - fogalmazta művében.

A sármőrnek igaza lett, innentől kezdve puskaporos hangulat uralkodott közte és partnere közt, ami évadról évadra csak rosszabb lett. Egy ponton az asszisztenseknek centivel kellett kimérniük azt a távolságot a két filmcsillag lakókocsija közt, amely garantálta, hogy nem keresztezik egymás útját.

Armstrong leírásából az is kiderült, csak annyi ideig tartózkodtak egy légtérben, amíg forgott a jelenet. A fináléra pedig egymásra sem voltak hajlandóak nézni, az operatőrök speciális kamerabeállításokat vetettek be, hogy mindez ne legyen feltűnő.

Bruce Willis és Cybill Sheperd a Comedy Central Roast című műsorának színpadán 2018-ban.
Bruce Willis és Cybill Sheperd a Comedy Central Roast című műsorának színpadán 2018-ban.
Fotó: Tommaso Boddi / Getty Images Hungary

A lezárás után évtizedekig szóba sem álltak egymással, majd a 2018-as év törte meg a jeget. Cybill Shepherd elvállalta a Comedy Central felkérését a Willis' Comedy Central Roastban. Az ilyen jellegű stand-up műsoroknak az a tematikája, hogy az éppen adott sztárt kollégái minél inkább leégessék. A díva pedig eleget tett a készítők elvárásának.

- A simlis és a szende nem is állt olyan messze a valóságtól. Az én karakterem azelőtt modell volt, mint én. Bruce Willis karaktere pedig egy s*ggfej volt, mint ő. Tudom, hogy harminc éve nem beszéltünk, de azért valami mindig össze fog tartani minket: a sorozat után kapott jogdíjak.

Filmes partnerek, akik utálták egymást

Szinte alig akad olyan film, amiben ne lenne szerelmi szál, még a legkeményebb akciótörténetek zömébe is belecsempésznek a forgatókönyvírók egy kis romantikát. Az intimebb jelenetek olykor nehézséget okozhatnak a színészeknek, főleg abban az esetben, ha a szerelmeseket alakító sztárok a valóságban ki nem állhatják egymást. Képeken az utóbbi kategóriába eső filmes partnereket láthatod.

Leonardo DiCapriót ki nem állhatta kolléganője - A Rómeó és Júliában ezzel ment az agyára

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük