43 évesen címlapon pózol a kalapácsujjú Brooke Shields

Két gyereket szült

A modellből lett színésznő szinte a születésétől fogva a reflektorfényben él.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Brooke Shields, Brooke Shields – vajon honnan ismerős ez a név?
Megkímélve olvasóinkat a monfordírozástól, eláruljuk, ő volt az a bizonyos bájos tizenéves, aki a Kék lagúna című romantikus filmben, egy lakatlan szigeten összegabalyodott hasonlóan ifjú partnerével.


Mindössze 15 éves volt akkor a színésznő, mégis, a legtöbb jelenetben pusztán egy bőrbugyit viselt, és hosszú haja takarta melleit.

Most már nem meztelenkedik

Ráadásul nem is ez volt az első film, amiben pucérkodott: két évvel korábban ugyanis rá osztották a bordélyban élő kislány szerepét Louis Malle: Pretty Baby című filmjében, ami témájából adódóan bővelkedett a meztelen jelenetekben.

Így aztán nem csoda, ha a gyermekvédők hangos nemtetszésüknek adtak hangot, és a film készítőjét gyermekpornográfiával vádolták meg.

Mindezen viharok ellenére sikeresen átvészelte a gyermekkort, és számos hosszabb-rövidebb kapcsolat valamint egy félresikerült házasság Andre Agassi teniszezővel.

Ezután végre a nagy szerelem is beköszöntött Chris Henchy forgatókönyíró oldalán, akit 2003-ban és 2006-ban is kislánnyal örvendeztetett meg.

Az örömbe azonban némi üröm is vegyült: egy ideig szülés utáni depresszió gyötörte, majd kalapácsujja okozott neki az utóbbi időben hatalmas fájdalmat.

A 80-as évek legkedveltebb sztárjai régen és most

Nézegess képeket!

Elolvasom
Új sorozatában ráadásul az általa játszott karakter állandóan dizájner cipellőkben mutatkozik, melyek szépek ugyan, de többnyire rendkívül kényelmetlenek. Végül úgy döntött, megműtteti a lábát, így április végén kés alá feküdt, hogy megszabadítsák kínzó rendellenességétől.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Most azonban már minden rendben, ezért nem véletlenül képes a felhőtlen mosolygásra a Shape magazin szeptemberi címlapján.

Ezt is szeretjük