Aggasztó képek! Britney megdöbbentően ápolatlan

Komor tekintet, homlokráncolás és feltűnően igénytelen megjelenés, Britney bizony nincs valami jó formában.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az elmúlt hetek beszámolói szerint Britney Spears feje fölött sötét felhők gyülekeznek, melyek miatt joggal aggódnak érte rajongói világszerte. Az egész kezdődött azzal, hogy anyák napján állítólag megint levágta a haját, majd folytatódott azzal, hogy egyik testőre kitálalt.

Fernando Flores elmondása szerint Britney rendszeresen zaklatta szexuálisan. Ez többek között abban nyilvánult meg, hogy félreérthetetlen ajánlatokat tett neki, illetve meztelenül parádézott előtte. Floresnél idővel betelt a pohár, ezért felmondott, és a bírósághoz fordult.

Mindvégig megcsalta szerelme?

A bajt aztán tovább tetőzte, hogy kiderült, a popsztár pasija, Jason Trawick kapcsolatuk elejétől fogva rendszeresen megcsalta Spearst, ám ennek a szóbeszédnek az igazságtartalmára nem derült fény - annyi azonban biztosnak látszik, hogy a pár nem szakított.

Britney-t ugyanis néhány napja Los Angelesben kapták le Trawickkel, amint meglehetősen ramaty állapotban tért be a Williams-Sonoma egyik üzletébe, hogy konyhai eszközöket vásároljon. Britney torzonborz frizurája úgy nézett ki, mintha jó ideje nem járt volna fodrásznál.

Láthatóan nincs jól

Ami ennél is aggasztóbb volt, hogy habár a világhírű amerikai énekesnő dögösen festett, arcán megint ott volt az a haragos tekintet és homlokráncolás, melyek nélkül mostanság nem igazán sikerült lencsevégre kapni őt.

Britney Spears élete képekben

Nézegess képeket!

Elolvasom

Azt se felejtsük el, hogy kisfiai aznap nem voltak Britney-vel, Sean Preston és Jayden James ugyanis az apák napját töltötték el Kevin Federline-nal.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Mindeközben az énekesnő társaságáról egykori ügynöke gondoskodott.

Ezt is szeretjük