Britney Spearsnek egyszerre két pasi parancsolgat

Legutóbb a híres divattervező partiján bizonyosodott be, mennyire figyelik a sztár minden lépését.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Bármennyire is magához tér lassan a botrányos énekesnő, és testileg-lelkileg is gatyába rázza magát, apja befolyása alól nehéz lesz a szabadulás, aki, úgy tűnik, élvezi, hogy parancsolgathat a lányának – és teszi mindezt törvényesen, hiszen őt bízták meg lánya teljes körű felügyeletével.

No, persze bizonyára élvezi a reflektorfényt is, ezért aztán szívesen nyilatkozgat a sajtónak. Nemrég például örömét fejezte ki, hogy Britney állítólag összejött Jason Trewickkel.

Akivel ugyan már „évek óta ismerik” egymást, hiszen eleddig professzionális kapcsolatban álltak, lévén ő a sztár ügynöke, de csak legutóbbi Costa Rica-i nyaralásuk alatt melegedtek össze.

Jófiú a fedélzeten

Jamie Spears szerint ezúttal jól választott leánya, mert eddig a rosszfiúkra bukott, de Jason személyében talán végre eljött a jófiúk időszaka is.

Az apa láthatóan komolyan veszi megbízatását, amiért nem mellékesen hetente 2500 dollár – mintegy 380 ezer forint – fizetést is felvesz. Így eshetett meg, hogy a 27 éves szőkeség két pasi - a papa és az ügynökből lett szerető - kíséretében jelent meg a Christian Audigier divattervező ötvenedik születésnapjára rendezett partin, ahol a sztárvilág sok jeles képviselője tiszteletét tette.

A meghívottak között ott volt Fergie, Snoop Dogg, Pamela Anderson, Macy Gray – sőt, sokak meglepetésére Michael Jackson is, akit pedig az utóbbi időben nem nagyon lehetett nyilvános eseményeken látni, ám sajnos dalra fakadására hiába vártak az egybegyűltek.

Sztárok, akik megjárták az elvonót

Nézegess képeket!

Elolvasom
Mindenesetre bár volt ott, és bár állítólag beszélgetni is szeretett volna Britney-vel, Spears papa elállta a popikon útját, nehogy odamehessen lányához, attól való félelmében, hogy netán káros befolyással lenne rá.

A hírek szerint ilyen szigor mellett nem volt lehetősége kirúgni a hámból az énekesnőnek: csupán másfél óráig maradt, ami alatt nem fogyasztott semmilyen alkoholt.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Csak elszívott néhány szál cigarettát a hátsó teraszon, némán és néha mosolyogva szemlélte az illusztris vendégeket, aztán hazaindult. Természetesen a buzgó papával.

Ezt is szeretjük