Magányosan és betegen halt meg az egykori szexszimbólum! A mai napon lenne 92 éves Bettie Page

Bettie Page április 22-én született.

Egykor milliók imádták, minden katonai öltözőben az ő képei lógtak a falon, és nők próbálták utánozni az általa megteremtett pin up stílust. Bettie Page 2008-ban hunyt el, ma, április 22-én lenne 92 éves.

Az 1923-as születésű Bettie hatodik gyermekként jött világra, és hamar meg kellett tanulnia, hogyan gondoskodjon testvéreiről. Szülei elváltak, amikor tízéves volt, ráadásul igyekeztek oda költözni, ahol munkalehetőség van, de így is keményen küzdöttek, hogy talpon tudjanak maradni.

Szokványosan indult az élete

Bettie eleinte teljesen szokványos életet élt: kiváló eredménnyel végezte el a tanulmányait, majd egyetemre ment, hogy tanár lehessen. Bár a szakot végül otthagyta, mert a színészet mégiscsak jobban vonzotta, de azért 1944-ben mégis lediplomázott egy másik egyetemen.

Ekkor már férjnél volt, és ha nem szól közbe a háború, talán egészen máshogy alakul az élete. Ám férjét hamarosan besorozták a haditengerészethez - kapcsolatuk pedig a távolságot nem bírta ki, ezért elváltak.

A sztár glamúrmodell-karrierje az ötvenes években kezdődött, amikor különféle erotikus képekhez pózolt, és mivel egyáltalán nem volt benne semmi gátlás a kamerák előtt, hamarosan nagyon népszerűvé vált. Vele készültek az első megkötözős és szadomazo jellegű felvételek is, de ő minden esetben a fölérendelt szerepét játszotta.

- Azt gondolom, mindenki csináljon azt, amit akar, mindaddig, amíg azzal másokat nem bánt - kislánykoromtól ez volt a filozófiám. Sohasem szégyelltem magam semmiért. Sőt, néha jókat nevettünk a fotózásokon azokon a fura kéréseken, amiket levélben kaptunk bíróktól, ügyvédektől, orvosoktól és más magas rangú férfiaktól. Akkoriban, az ötvenes években szerették a megvesszőzést, a kikötözést meg ilyeneket - idézte fel később egy interjúban.

Milliók imádták gátlástalanságáért

A csinos modell még Hugh Hefner figyelmét is felkeltette, így került be a Playboyba, ahol az 1955. januári szám duplaoldalas playmate-je lett - majd még ugyanebben az évben Miss Pin Up Girl of the World címet is megkapta.

Hogy néhány évvel később mi hozta el a fordulópontot, azt nem tudni, mindenesetre 1957-ben eltűnt a világ szeme elől, és három évtizedig nem lehetett róla tudni semmit. Csak a kilencvenes években derültek ki élete keserűségei: a folyamatos párkapcsolati kudarcok, a skizofrénia, az elszegényedés - évekig segélyen élt -, és hogy egy vallási szekta befolyása alá került.

Ugyanakkor bármennyire is nem hallatott magáról, az emberek nem feledték - az utóbbi 20 évben ismét fellángolt a Bettie Page-kultusz, különösen a korszak énekesnőinek köszönhetően: elég csak Katy Perry sűrű frufrujára, Rihanna szadomazo jeleneteire vagy Christina Aguilera öltözködésére gondolni.

Ismét divat lett őt utánozni, számos terméket Bettie egykori fotóival tettek kívánatossá, 2006-ban pedig Az első szexikon címmel egy filmet is forgattak róla, Gretchen Mol főszereplésével.

Ám Bettie Page nem merészkedett emberek közé, visszavonultan élt, és csak ritkán adott interjút - azt pedig, hogy lefotózzák, nem engedte többé.

- Azt akarom, úgy emlékezzenek rám, mint amilyen fiatalkoromban voltam. Hogy az jusson eszükbe rólam, én voltam az a nő, aki megváltoztatta az emberek elképzelését a meztelenségről - nyilatkozta 2006-ban a Los Angeles Timesnak.

2008 decemberében hunyt el: egy tüdőgyulladást és egy szívinfarktust követően kómába esett, és nem ébredt fel többé.

Marilyn Monroe, a szexszimbólum

A szőke szépség élete sem volt irigylésre méltó. Nézd meg az utolsó fotóit!

Ez Marilyn Monroe utolsónak tartott fotósorozata! Ruhát sem viselt, csak egy kendőt

Nézegess képeket!

Elolvasom

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük