Vége a házasságának! 36 év után a válás mellett döntött a színész

Ben Vereen időskorára döntött úgy, hogy 36 év házasság után elválik feleségétől.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A Tony-díjas színész, Ben Vereen 36 év házasság után bejelentette, elválik feleségétől.

A 65 éves színész kibékíthetetlen ellentétekre hivatkozva adta be a válókeresetet a Los Angeles-i bíróságon.

Nem akar fizetni

A színész egyúttal kérte, hogy elhidegült feleségének ne állapítsanak meg asszonytartást, mert nem hajlandó fizetni neki.

Úgy fogalmazott, nem érti, miért kellene pénzt adnia az asszonynak, aki nem tett semmit házasságuk ideje alatt.

Mindez közfelháborodást váltott ki az amerikaiakból, kommentáradatot indított el a hír.

Többen egyenesen szörnyetegnek titulálják az idős színészt, amiért kisemmizné feleségét, aki 1976 óta állt mellette.

Egyszer már megcsalta

Nancy Bruner Vereen négy gyermekkel ajándékozta meg a sztárt. Akkor is kiállt a férfi mellett, amikor annak karrierje megakadt, és ezért depresszióba süllyedt, majd pedig drogfüggővé vált.

16 éves lányukat elvesztették egy autóbalesetben, Vereen pedig azt mondta, nem tudott ezzel a fájdalommal megbirkózni, meg akarta ölni magát. Ám az azonnali öngyilkossághoz nem volt bátorsága, ezért nyúlt a kábítószerekhez.

Sztárok balesetei

Nézegess képeket!

Elolvasom

A színész 1992-ben majdnem végzetes kimenetelű autóbalesetet szenvedett. Sérülései olyan súlyosak voltak, hogy az orvosok kezdetben nem is reménykedtek a túlélésben. Az évekig tartó gyógykezelés hatására azonban Vereennek sikerült felépülnie.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

A házaspár már március óta nem él együtt, 36 évig tartó frigyük alatt pedig egyszer már volt egy hosszabb mosolyszünet, amikor is kiderült, hogy a férfi megcsalta a feleségét Brenda Russell énekesnővel.

Ezt is szeretjük