A pénteki fellépés után lett rosszul! Az összes további koncertjét lemondta az énekes

B.B. Kingnek még nyolc helyszínen fel kellett volna lépnie.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A műfaj rajongóinak szomorú hír, hogy B.B. King lemondta a koncertturnéja összes további állomását, ezt a művész hivatalos honlapján is közzétették.

A blues 89 éves királya a chicagói House of Blues-ban lépett fel október 3-án, amikor az előadás után rosszul lett, így orvosai azonnal megvizsgálták. Kimerültséget és kiszáradást állapítottak meg nála, ezért pihenésre fogták.

Ez már nem az első alkalom, hogy B.B. King egészségi állapota felülírja a koncertterveket.

Áprilisban a szóvivője nyilvánosan kért elnézést a sztár zavart előadásáért egy koncert után, amit állítása szerint az okozott, hogy a művésznek megnőtt a vércukorszintje az általa szedett gyógyszer mellékhatásaként. Ám megerősítette, ez nem jelenti azt, hogy a sztár súlyos beteg lenne.

Az 1925-ben született Riley B. King egy ültetvényen született, és már gyerekkorában élénk érdeklődést mutatott a zene iránt.

20 évesen Memphisbe ment utcazenésznek, majd egy rádiónál kamatoztatta tudását. Autodidakta módon tanult meg gitározni, első lemeze 1956-ban jelent meg, azóta több mint 40 stúdióalbumot adott ki, utoljára 2008-ban. Olyan slágerek fűződnek a nevéhez, mint a Sweet Sixteen, a The Thrill is Gone vagy a Lucille - a művész egyébként a gitárjait hívja Lucille-nek.

1987-ben beválasztották a Rock And Roll Hírességek Csarnokába, 2005-ben pedig a Mississippi Egyetem díszdoktorává avatták. A B.B. rövidítés a Blues Boy kezdőbetűi, amit felvett művésznévnek.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Ezt is szeretjük