26 évvel ifjabb sofőrje vette el az idős Barbara Windsort

Barbara Windsor és Scott Mitchell egyáltalán nem bánták meg, hogy egybekeltek.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Barbara Windsor kétségtelenül azok közé a színésznők közé tartozik, akiket bőven van miért irigyelni. Persze nem elsősorban anyagi körülményei miatt, bár bizonyára nem szűkölködik, hiszen 15 évig játszott az EastEndersben, ami hazájának egyik legnépszerűbb sorozata.

A brit sztár 72 éves kora ellenére még mindig kitűnő egészségnek örvend, ráadásul életvidám, csinos, fiatalos, ám mégsem plasztikázott műszépség.
És ami miatt a legtöbb nő csodálja, az a mellette élő férfi - helyesebben mondva férj. Windsornak ugyanis sikerült egy nálánál több mint 25 évvel fiatalabb pasit megfognia, akivel immáron majd' tíz éve házasok.

Sofőrből szerető

A 46 éves Scott Mitchell eredetileg a szőkeség sofőrjeként dolgozott, ám a kilencvenes évek elején titokban már összeszűrték a levet. Pedig a színésznő akkor még Stephen Hollings feleségeként élt, aki ironikus módon szintén vagy húsz évvel volt fiatalabb híres nejénél. 1995-ös válása után nyíltan fel merték vállalni kapcsolatukat, végül az esküvőre 2000-ben került sor.

Windsor állítása szerint nem nagyon foglalkozik a jelentős korkülönbséggel, sőt, férjét előszeretettel hívja apusnak, mivel úgy érzi, Scott lelke, fiatal teste ellenére, nagyon is közel áll az övéhez.

Boldogok együtt

- Szeretünk együtt tüsténkedni a konyhában, és valahányszor egymásra nézünk, mindketten ugyanazt gondoljuk: milyen baromi jó is, hogy vagyunk egymásnak - mesélte korábban a Hello! magazinnak.

Az 1937-es születésű Barbara Windsor a magyar nézők számára elsősorban a Folytassa...-sorozat szöszi bombázójaként lehet ismert. A színésznő az 1964-es Folytassa a kémkedést! után még hét további filmben szerepelt, 1975-ben pedig a Best of Folytassa... epizódban kollégáival együtt idézte fel a korábbi vígjátékok legjobb jeleneteit.

A sztárvilág leghíresebb szerelmespárjai

Nézegess képeket!

Elolvasom

1994-ben került az EastEnders gárdájába. 15 éven keresztül alakította a szókimondó Peggy Mitchellt, a Queen Victoria söröző tulaját, játékáért pedig életműdíjjal is kitüntették az idei British Soap Awards-on. Nemrég azonban bejelentette, 2010-től kivonul a sorozatból, hogy több időt tölthessen férjével.

- Reménykedve nézek a jövőbe, és bízom benne, ha mindent elrendeztem, végre többet lehetek együtt Scottal - végül is ő sem lesz már fiatalabb - tréfálkozott.

Ezt is szeretjük