18

Csak felnőtteknek!

Az általad letölteni kívánt tartalom a hatályos jogszabályok szerint a kiskorúakra káros hatással lehet. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz ne férjen hozzá kiskorú, használj szűrőprogramot!

Amatőr pucér fotókon pózol Ashley Greene, az Alkonyat sztárja

A 22 éves színésznőről 3 évvel ezelőtt készültek a meztelen fotók, amikor még modell szeretett volna lenni.

Alig néhány nap telt el azóta, hogy a húszéves Vanessa Hudgens meztelen fotói kiszivárogtak, máris hasonló esetről számolhatunk be.


Ezúttal Ashley Greene amatőr képei lepték el az internetet, amelyeken a 22 éves színésznő szemrebbenés nélkül tárja fel teste összes báját.

A meglehetősen pikáns fotók eredetét illetően annyi derült ki, hogy 19 éves korában készültek, amikor Greene még modellkarrierről álmodozott.

Azt, hogy ki és miért szivárogtatta ki a bevállalós sorozatot, nem lehet tudni. Ám sokan arra gyanakodnak, hogy a mostani eset hátterében is manipulatív szándékosság állhat.

Nincs is jobb módszer az álomgyárban egy kis mesterséges hírnévnövelésre annál, mint hogy csinos és feltörekvő színésznők szellőztetik meg amatőr pucér képeiket.

Túl alacsonynak találták

Az Alkonyat című romantikus vámpírfilm sztárja 17 évesen költözött Los Angelesbe, ám végül nem lett belőle modell, mert túl alacsonynak találták. Ekkor ajánlották figyelmébe a reklámfilmezést.

Mivel azonban semmilyen szakmai tapasztalata nem volt, elkezdett színészetet tanulni. 2005-ben kapta meg élete első szerepét, és néhány kisebb mellékszerep után az Alkonyat hozta meg karrierjében az áttörést.

16 buja színésznő, aki mindent megmutatott

Nézegess képeket!

Elolvasom
Világszerte hatalmas siker lett a Stephenie Meyer regényéből forgatott mozi, amiben ő játszotta Alice Cullent, a vámpírcsalád örökbefogadott lányát.

Greene-t láthatják majd a rajongók a folytatásokban is: az idén mozikba kerülő Újholdban, valamint a jövőre ígért Napfogyatkozásban.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Ashley Greene mostanáig nem számított túlzottan ismert sztárnak az álomgyárban, ám a képek kiszivárgása után biztosan sokan megjegyezték nevét. Ami nem csak személyének, hanem karrierjének is tökéletes reklám.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük