Kipakolta frissen felfújt mellét Amy Winehouse

Amy Winehouse is úgy döntött, hogy kés alá fekszik, mellplasztikájának végeredményét pedig nem sokáig takargatta.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Amy Winehouse október 26-án, hétfőn tiszteletét tette a londoni Q nevezetű zenei díjátadó ünnepségen, ahol a résztvevők először csodálhatták meg mellplasztikája látványos végeredményét.

A vágatlan képet ide kattintva tekintheted meg!

A 26 éves brit énekesnő 13 éves keresztlányával és egyben legújabb felfedezettjével, Dionne Bromfielddel jelent meg a gálán.

Bromfield volt ugyanis az első előadó, akivel 2009 szeptemberében szerződést kötött Winehouse kiadója, a Lioness Records.

A kamaszlány debütáló lemeze Introducing Dionne Bromfield címmel október 12-én került a boltok polcaira, első kislemeze pedig – amelyen a Mama Said című dal hallható - november 2-án jelenik majd meg.

Nem sokáig takargatta új mellét

Winehouse külsejével alaposan meglepte a jelenlevőket, annak ellenére, hogy a Sun október elején már beszámolt arról, hogy sok más sztárhoz hasonlóan Amy is kés alá feküdt.

A plasztikai beavatkozás során 32B-ről 32D-re növelték melleinek méretét, a változás pedig jócskán feltűnőre sikeredett.

A Rehab aranytorkú előadója ráadásul egy villantás keretében szemérmetlenül közszemlére is tette immár méretes és gömbölyű keblét, amit azonnal lekaptak a lesifotósok.

Amy Winehouse élete képekben

Nézegess képeket!

Elolvasom

A műtét korántsem volt olcsó mulatság, a Sun értesülései szerint 35 ezer fontba – vagyis több mint 10 millió forintnak megfelelő összegbe – került a beavatkozás, amit egy, a Harley Streeten található klinikának fizetett ki a testével elégedetlen énekesnő. Winehouse az október 10-ei Strictly Come Dancing című tévéműsorban való szereplése miatt döntött a plasztikáztatás mellett, amit egy pillanatig sem titkolt:

- Volt egy mellplasztikám, kifejezetten a Strictly miatt. A lehető legjobban akartam kinézni, és elegem volt már abból, hogy zsebkendőket dugdosok a melltartómba - nyilatkozta a közelmúltban a sztár.

Ezt is szeretjük