Még utoljára mindent bedobott Alessandra Ambrosio

A dögös fehérneműmodellt egy ideig nélkülöznie kell a szépre fogékony férfiaknak.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A dallamos nevű és igazán kecses formákkal bíró Alessandra Ambrosio ugyanis nemsokára szülési szabadságra megy.


Az 1981-es születésű brazil topmodell karrierje 15 éves korában kezdődött, amikor is megnyerte az Elite Modellügynökség versenyét, majd hamarosan az Elle magazin brazil kiadásának címlapján pózolhatott.

A debütálást az évek folyamán számtalan komoly megbízás követte – az évek folyamán olyan neves termékek promóciójában szerepelt, mint például a Revlon, a Gucci, az Armani vagy a Calvin Klein.

Ám nemcsak reklámozott, hanem a kifutón is végigvonult párductestével, többek között Dior, Byblos, Ralph Lauren és Vivienne Westwood kollekciókat bemutatva.

A szépség titkai

Mindezek mellett 2000-ben szerződött le a Victoria’s Secret fehérneműgyártó céggel, melynek azóta szóvivőjévé és első számú ikonjává is vált.

Ennek köszönhetően, amikor 2004-ben saját fürdőruhamárkáját is a piacra dobta, már az első hónapban tízezer darabot adtak el belőlük.

Most azonban az üzleti örömök mellett egy egészen privát boldogság is beköszöntött az életébe, nemrég ugyanis megtudta, hogy egy kis élet növekszik a pocakjában.

A 20. század leghíresebb szupermodelljei

Nézegess képeket!

Elolvasom
Így aztán természetesen egy időre szögre akasztja a magassarkút és a márkás fehérneműket, hogy átadhassa magát a kismamaságnak.

Mielőtt azonban bő ruhákba bújtatná domborodó idomait, utoljára majd’ minden titkát felfedte az Arena magazinban – a júliusban megjelenő számban egy, az eddigieknél még szexisebb Ambrosio kisasszonnyal találkozhatnak a rajongók, akik a képek láttán valószínűleg türelemetlenül várják majd visszatérését a kifutóra.
 

Ezt is szeretjük