Gyász! Leukémiában elhunyt a népszerű énekes

A Temptations együttes énekese otthonában, szerettei körében távozott az élők sorából a múlt héten.

2010. május 30-án kaliforniai otthonában elhunyt Ali-Ollie Woodson, adta hírül az Associated Press. A világhírű énekes, aki a nyolcvanas-kilencvenes években a Temptations nevű zenekarban énekelt, 58 éves volt, és másfél éve küzdött a leukémiával, amely végül legyőzte a szervezetét.

A Temptations együttest a hatvanas években alapították, egyik leghíresebb slágerük pedig a My Girl, amely mellett a Ain’t Too Proud to Beg, illetve a Papa Was a Rolling Stone című szerzeményeiket is beválogatták a Rock & Roll Hall of Fame azon 500 száma közé, amelyek alapjaiban rengették meg a műfajt.

Közel két évtizeden át énekelt az együttesben

Ali-Ollie Woodson 1951-ben született Detroitban, hírnevét pedig elsősorban annak köszönhette, hogy 1984 és 1986, illetve 1988 és 1996 között a Temptations énekese volt. A kiválását követően mindössze egy alkalommal, a banda 2002-es japán turnéja kedvéért tért vissza az együtteshez.

A kilencvenes évek második felében szólókarrierbe kezdett, 2008-ban pedig a soul királynőjével, Aretha Franklinnel turnézott. Emellett szívesen vállalt szerepeket különféle filmekben és tévéműsorokban is, amelyek közül az egyik legemlékezetesebb az volt, amikor egy elmegyógyintézet páciensét játszotta el a Jamie Foxx Show-ban.

A torokrákkal sikerült megküzdenie

A betegségek nem kímélték pályafutása során. Még a Temptations tagja volt, amikor megtámadta szervezetét a torokrák, amely az operációkat követő években két alkalommal is kiújult.

Az elmúlt évek zenészhalottai

Nézegess képeket!

Elolvasom

A leukémiát 2008 végén diagnosztizálták nála, és 18 hónap alatt emésztette fel szervezetét.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

A legendás R&B és soulénekest rajongóin kívül felesége, Juanita és gyermekeik gyászolják.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük