A város, ahova meghalni mennek a nők

Gyönyörű templomok százai ékesítik a várost és a környéket, Krisnához való kötődése miatt pedig hívők százezrei keresik fel. A zarándokok között azonban nem nehéz észrevenni az egyszerű, fehér ruhába öltözött asszonyokat, akik élelemért és szállásért énekelnek, koldulnak.

Indiában körülbelül 40 millió özvegy él szegénységben, kilátástalan élethelyzetükért azon sajátos hagyományok tehetők felelőssé, melyek szerint az özvegy balszerencsét jelent, férje haláláért pedig az asszony múltbéli bűnei okolhatók.

Nagyon ritka, hogy egy özvegy újraházasodjon, így sorsuk férjük halála után gyakorlatilag megpecsételődik: a társadalom sokszor megveti őket, környezetük, sőt, családjuk is kiközösíti a magányos asszonyokat.

Miután elűzték őket, és magukra maradtak, iskolázottság hiányában nem tudnak mihez kezdeni: sokan kilométerek százait teszik meg, hogy egy-egy szent városban menedéket találjanak: Vrindavan utcáin körülbelül 15-20 ezer özvegy él.

Vannak asramok, melyek vallásos szolgálatért cserébe befogadják őket - énekelniük és imádkozniuk kell napi hét-nyolc órán keresztül -, emellett a humanitárius szervezetek is sokat tesznek értük, de így is csak töredékük ellátása biztosított. Ide kattintva bővebben olvashatsz az őket támogató egyik szervezetről, valamint ellátásuk költségeiről.

Sokan egészen fiatalon kerülnek ide - mivel már tizenévesként kiházasítják a lányokat, és általában idősebb férfihoz adják őket -, ugyanakkor jelentős számban élnek az utcákon idős, komoly betegségekkel küzdő asszonyok, akik sürgősen egészségügyi ellátásra szorulnának.

Van, akit férje hagyott magára, van, akit családja űzött el, és olyan is, aki felnevelt több gyermeket, hogy aztán saját menye zavarja el a háztól. Mindegyikük sorsa tragédiát rejt magában: míg vannak, akik a vallásos szolgálatban békére lelnek, mások tudják, hogy meghalni jönnek a városba. Bár olyan is akad, aki szerint itt élni még a halálnál is rosszabb.