36 ember csontvázát találták meg a magyar városban

Emlékhelyet építenek nekik

Visegrádon korai temetkezési lelőhelyre bukkantak.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Emlékhely létesül, nyáron pedig kripta is épülhet a visegrádi köztemetőben, hogy méltó helyre kerülhessenek a városba a 17-18. században betelepült, zömében német ajkú lakosság földi maradványai, amelyeket a város egykori temetkezési helyén tártak fel 1995 és 2005 között.

Visegrádra a Fellegvár miatt is érdemes ellátogatni

Németek betelepülése

Mátyás király uralkodása idején Visegrád aranykorát élte, de az Igazságos halála után nem sokkal a vár török kézre került. Sajnos a folyamatos ostromot sem a vár, hanem sem a város nem élte túl, az emberek elhagyták Visegrádot és környékét.

A 17-18. század fordulóján a város újra betelepült: a zömében német ajkú lakosság a kor szokásainak megfelelően hosszú ideig a település első temploma köré, a mostani iskolaudvar és templom közé temetkezett, ezt az írásos és képi források mellett a régészeti feltárások is megerősítik - mondta el Zeller Márton, a helyi német nemzetiségi önkormányzat vezetője az MTI-nek.

Emlékhely a visegrádi temetőben

Az iskola udvarán 1995-től 2005-ig zajló kutatások során 36 teljes csontvázat, számos megbolygatott emberi maradványt, illetve több használati tárgyat találtak, amelyeket a Mátyás Király Múzeumban helyeztek el,
de a méltó nyughely kialakítása sokáig váratott magára.

7 tökéletes hely tavaszi kiránduláshoz: csodaszép képekkel!

Nézegess képeket!

Elolvasom

Zeller Márton tájékoztatása szerint Visegrád mostani temetőjében nemrégiben a katolikus egyház egy külön parcellát ajánlott fel, ahol emlékhely létesülne, illetve egy kripta is épülne. Az emlékhelyen állítanák fel a korábban szétszórtan heverő, felújítandó sírköveket és kereszteket, míg a kriptában speciális, vízhatlan dobozokban őriznék meg az utókor számára a visegrádi ősök maradványait.

Irány a jó levegő!

Kirándulnál, de nincs ötleted hova? Ha tippekre van szükséged, nézd meg, melyek a pestiek kedvenc helyei!

Még több látnivaló

Visegrád történelmi múltja igazán színes és sokrétű, pontosan emiatt számos olyan látnivalója akad, amit nem érdemes kihagyni. A város központi része, azaz a várnegyed turisztikai szempontból nagyon érdekes, a helyi kiállítás tárlatát megéri megnézni, de a Szent Korona történetét is végig lehet itt követni, valamint hagyományőrző programmal is várják a látogatókat. A Salamon-toronyból csodaszép kilátás nyílik mind a városra, mind a Dunakanyarra, ami a fotózás szerelmeseit biztosan rabul ejti.

Jó időben a túraútvonalakat is érdemes errefelé bejárni, egy kirándulás a zöld környezetben biztosan segít kiszakadni a mindennapokból. De akár egy hajótúrára is befizethetsz a Dunakanyarban.

Fotó: www.orszagalbum.hu, gojkoivan.

Ezt is szeretjük