Újabb 3 durva turistaátverés, amiről még nem hallottál: rengeteg pénzed bánhatja

A figyelmetlenségre és a jó szándékra alapoznak.

szuvenir
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A turisták tökéletes célpontjai a csalóknak, hiszen legtöbbször néhány nap múlva már nem is tartózkodnak az országban, így az ellenük elkövetett bűncselekmények felderítetlenek, következmények nélküliek maradnak. 

Ha néhány ezer forintot ellopnak tőled, vagy valami apróságot másfélszeres áron sóznak rád, azért nagy valószínűséggel nem teszel feljelentést, és indítasz nemzetközi pert. Még jóval nagyobb összegek esetében is gyakran olyan lassú és nehézkes az ügymenet, hogy egyszerűen nem éri meg az erőfeszítést. Ebből adódóan a turisták kiszolgáltatottabbak a helyieknél, amivel sokan visszaélnek.

A következő három, viszonylag új átverés Ázsiában, Dél-Amerikában és sok más olyan turistaparadicsom területén terjed, ahol sokan élnek nagy szegénységben. Ismerd meg őket, hogy megelőzhesd a bajt!

Hajnali hívás a szállodában

A legtöbb szállodában az éjjeli szekrényen található egy vezetékes telefon. Manapság ennek a készüléknek a telefonszámát csak kevesen adják meg bárkinek is, míg külföldön tartózkodnak. Inkább saját mobiljukat részesítik előnyben. Éppen ezért automatikus a feltételezés, hogy a számot csak a szállodai dolgozók ismerik.

bankkartya

A csalók általában erre alapozva hívják fel a szállodák vendégeit, hogy megtudják tőlük a bankkártyájuk adatait. Az átverésre legtöbbször hajnalban kerül sor. Az álmából felriasztott vendég általában gondolkodás nélkül bediktálja az adatokat a magát recepciósnak kiadó csalónak, majd békésen visszaalszik anélkül, hogy gyanakodna. Mire felébred, akár a család több éves megtakarítása is eltűnhet nyom nélkül.

Nagyon fontos, hogy a bankkártyád adatait soha, semmilyen körülmények között ne add meg senkinek! Mivel a kártya elveszhet, és külföldről nem biztos, hogy azonnal sikerül letiltatni, érdemes lehet a banknál limitáltatni, mekkora összeget lehet egyszerre vagy egy nap alatt levenni róla.

Túlárazott bébiétel

A legtöbb turistát jó előre figyelmeztetik, amikor szegényebb környékre érkezik, hogy a helyiek akár erőszakosan is kéregetni fognak. A kialakult bizalmatlanság miatt egyre kevesebb pénzhez jutnak a koldusok, akik ezért új trükköket találnak ki. 

Gyakori, hogy nők csecsemővel a karjukon kérik a turistákat, vegyenek a gyermeküknek bébiételt. A történet sokakat megindít, ráadásul nem is pénzadományt vár a kéregető. Ilyenkor a turista bemegy a boltba - bőven túlárazva - megvenni az ételt, átadja az anyának, azt azonban már nem látja, hogy a nő hamarosan visszatér az üzletbe, és pénzre váltja a tápszert. A lehúzás nyereségén a boltossal osztoznak. Sok esetben a gyermek is kölcsönkért, vagy a pólyának látszó csomag valójában üres.

A cikk az ajánló után folytatódik

Illetlen madarak

A zsebtolvajok gyakran elterelik a turisták figyelmét, míg kifosztják őket. Az ismert itt a piros, hol a piros játéknak azonban már a többség nem ül fel.

Az új módszerek közül az egyik legkreatívabb, amikor madárürüléknek látszó, mustárból, majonézből kevert krémmel leöntik a turista ruháját. Ezután egy kedves helyi felhívja a figyelmét az illetőnek, hogy egy madár rápottyantott.

A turista érthető módon zavarba jön, és próbál mihamarabb szabadulni a madárürüléknek vélt folttól. Míg a helyi segít megtisztítani a ruhát, addig a turistát gyakran észrevétlenül megfosztják a pénztárcájától, az órájától vagy más értéktárgyától.

Kiábrándító helyek

Nemcsak az kiábrándító a turisták számára, ha a helyiek visszaélnek a jóhiszeműségükkel. Néha maguk a látnivalók is komoly csalódást okoznak. Mutatunk egy sor világhírű helyet, mellyel sok turista elégedetlen!

Világhírű látványosságok, melyeket durván lehúztak

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük