3 titokzatos mauzóleum Magyarországon

Az ország legkülönlegesebb helyei

Megmagyarázhatatlan erővel hatnak majd rád a következő sírkertek.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A régmúlt időknek emléket állító sírkertek nem evilági helyek. A hétköznapokból és a jelenből kiszakított keresztmetszetei századoknak, sorsoknak, melyek láttán a kapuik mögé tekintő vándor elcsendesedhet, és elgondolhat életen, halálon, azon, mit hagyhat maga után a világban. Ha te is a történelem szerelmese vagy, és minden egyes porcikádban érezni szeretnéd a múlt hamuvá lett, egykor dicsőséges szellemét, látogass el a következő három híres mauzóleumba.

Bólyi mauzóleum
Kazinczy Emlékcsarnok
Széchenyi Mauzóleum

Századok története: Batthyány-Montenuovo Mauzóleum, Bóly

A Pécstől körülbelül harminc kilométerre található Baranya megyei Bóly a hozzá fűződő kalandos történetek révén a környék egyik legkülönlegesebb települése. Állítólag még Napóleonnak is köze volt hozzá. A második feleségeként ismert Mária Lujza ugyanis Waterloo után visszatért Bécsbe, később pedig újraházasodott, férjhez ment Neipperg-Montenuovo Adam Adalbert grófhoz.

Még élt Napóleon, amikor 1821-ben, a frigy évében az egykori császárnőnek fia született, Montenuovo Vilmos Albert. Az ifjú gróf, aki mellesleg az osztrák császár és a magyar király unokája volt, később Batthyány Júliát választotta hitveséül, akinek hozományába a bólyi uradalom is beletartozott, az 1707-ben a régebbi alapokra épített, pompás barokk kastéllyal együtt.

Ha szeretnél igazi történelmi időutazáson részt venni, egyúttal jobban megismerni a család érdekes fordulatokban bővelkedő történetét, a kastélyt mindenképp látogasd meg, de a híres Batthyány-Montenuovo Mauzóleum gyönyörű épületét is csodáld meg.

A család kettős nevű neoromán kriptáját idősebb korában Batthyány Júlia építtette. A mauzóleum páratlan márványbelsőt rejt, egyúttal 24 sírhelyet, melyek egyike sem szenvedett komoly zaklatást a történelem viharai során. Az épület mellett gyönyörű és kiterjedt park található, mely ma is a település dísze. A mauzóleum a téli időszakban bejelentkezéssel látogatható.

Rejtélyes, misztikus helyek

Nézegess képeket!

Elolvasom

Egy kultusz végállomása: Kazinczy Emlékcsarnok, Sátoraljaújhely

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sátoraljaújhely a nagy nyelvújító, Kazinczy Ferenc nevével kapcsolódott össze az 1700-as években, mikor is másfél évtizeden át itt, a vármegyeházán dolgozott főlevéltárosként. Hatalmas munkát végzett, emellett hét éven át volt kollégája a város, majd a megye ügyészeként Kossuth Lajos, aki a vármegyeháza első emeleti erkélyéről tartotta meg legelső nyilvános szónoklatát. A híres erkélyen kívül a város nevezetessége a pálosok által épített műemléktemplom, emellett a Kazinczy Ferenc Múzeum és a Széphalom városrészben - mely híres nevet Kazinczy adta a településnek - található Kazinczy Ferenc Emlékcsarnok.

Az egykori Kazinczy-kúria parkjában 1873-ban épült fel a család sírkertje, a neoklasszicista mauzóleum, Ybl Miklós tervei alapján. A Kazinczy-kultusz központjának számító hely emlékcsarnok voltához hűen számos személyes tárgyat, relikviát, szobrot, kéziratot és festményt is magában foglal. Az emlékcsarnok és mauzóleum egész évben látogatható.

A legnagyobb magyar nyughelye: Széchenyi Mauzóleum, Nagycenk

A Győr-Moson-Sopron megyei Nagycenk neve örök időkre összeforrt a legnagyobb magyaréval, itt élt ugyanis Széchenyi István és családja, emellett örök nyugodalmat is e helyen leltek.

Széchenyi György 1677-ben szerezte meg a később egyesült Nagycenket és Kiscenket, majd fokozatosan uradalmi központjává tette. A ma is álló kastélyépületet Széchényi Antal és felesége, Barkóczy Zsuzsa építtette, akik a birtok első állandó lakói voltak. A kastélytól induló, két és fél kilométeren át tartó hársfasor is Zsuzsanna asszonynak köszönhető. A hatalmas kastélyparkban a fasor egy kis dombon álló glorietthez, vagyis kerti házikóhoz vezet, itt emeltek később Széchényi Bélának és feleségének síremléket. Gróf Széchenyi Ferenc tette meg az első lépéseket Nagycenk felvirágoztatásáért, itt felhalmozott gyűjteménye lett később a Nemzeti Múzeum alapja.

Az ország 10 csodaszép nemzeti parkja

Nézegess képeket!

Elolvasom

Az ő fia volt Széchenyi István, aki mintabirtokká fejlesztette az itteni uradalmat. Egykori ménesének utódait ma is megcsodálhatod, csak úgy, mint ahogy tiszteletedet teheted a család 1806-tól kiépített klasszicista temetőkápolnájában is, melyben a legnagyobb magyar sírkamrája előtt csak egy lefegyverző szerénységű felirat emlékezik életére: voltunk, mint ti, lesztek, mint mi. A freskókkal és Hess Mihály oltárképével díszített kupolás mauzóleum kriptájában nyugszik Széchenyi Istvánon kívül felesége, Seilern Cresscencia, valamint Széchényi Ferenc és felesége, Festetics Julianna. Nyitott koporsóban fekszik továbbá Széchényi Pál, egykori kalocsai érsek. A téli időszakban a mauzóleum szintén csak bejelentkezéssel látogatható.

Cikkünk Kaiser Ottó és Papp Márió Magyarország 1000 csodája című könyve alapján készült. Képek: hu.wikipedia.org; satoraljaujhely.hu; nagycenk.network.hu.

OLVASD EL EZT IS!

muzeumok
  • csehország
  • nagy-britannia

A világ 5 legbizarrabb múzeuma

Ezt is szeretjük