Régen ingyen volt minden magyarnak, ma viszont már fizetni kell érte - Mi az?

Úgy tartják, ezen a látogatáson mégis érdemes részt venni.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Nem véletlenül tartják sokan úgy, hogy történelmi, kulturális és építészeti értékéből fakadóan az Országházat életében, illetve felnőttkorában legalább egyszer minden magyarnak látnia kell, függetlenül pártszimpátiától és politikai állásfoglalástól.

Korábban ezt a célt a kormány azzal is támogatta, hogy magyarok számára ingyenessé tette a látogatást, 2013 januárjától azonban ez a lehetőség megszűnt, erről azonban nem hazai szabályozás, hanem az Európai Unió jogrendszere tehet, utóbbi ugyanis tiltja, hogy az unió polgárai között bármiféle megkülönböztetést tegyenek. Így, ha nekik fizetniük kell, hasonlóképp a magyaroknak is. Ennek ellenére is érdemes azonban időt szakítani a látogatásra.

A világ egyik legszebb parlamentje

A magyar Országházat a világ legszebb parlamentjei között tartják számon, mely az UNESCO világörökségi listáján is szerepel, mint a Duna-part látképének szerves része, illetve kiemelkedő kulturális értéke.

Az épületet, ahol nemcsak a törvényhozás zajlik, de a Szent Korona védelmének funkcióját is ellátják, 17 éven át, 1885 és 1902 között építették, Steindl Imre építész barokk, gótikus és reneszánsz formajegyeket egyaránt magában foglaló tervei alapján, a kifejezett szándék szerint magyar alapanyagokból, nem utolsósorban pedig hazai iparosok bevonásával.

A londoni parlamentnél is hosszabb, a kupolával együtt pedig 96 méterrel a föld fölé magasodó épületegyüttes monumentális a maga nemében, alapterülete csaknem 18 ezer négyzetméter, felépítésével 40 millió téglát használtak fel, és csak a homlokzatán kilencven kőszobrot tudhat a magáénak, melyek a magyar történelem nagy alakjait ábrázolják.

Elképesztő dolgok rejtőzhetnek a magyar hegy mélyén

Nézegess képeket!

Elolvasom

Mit foglal magában a parlamenti látogatás?

Az Országház látogatóközpontjának honlapja szerint évente csaknem félmillióan vesznek részt a parlamenti látogatáson. Az 50 perces séta során az érdeklődők megtekinthetik XVII-es lépcsőházat, a régi felsőházi üléstermet, a felsőházi társalgót, a kupolacsarnokot - itt őrzik 2000. január 1. óta a magyar Szent Koronát és a koronázási jelvényeket -, valamint a díszlépcsőházat.

Az Országház látogatóközpontja jelenleg, a november 1. és március 31. közötti időszakban hétfőtől vasárnapig, reggel 8 és délután 16 óra között tart nyitva. Csoportoknak mindenképp előzetesen kell bejelentkezniük, de egyénileg is érdemes így tenni, a látogatás napján ugyanis csak korlátozott számban árulnak egyéni jegyeket.

Magyar nyelvű idegenvezetést az egyéni látogatóknak is tartanak, mindennap kétszer, 10.30-kor és 13.30-kor. Fontos tudni, hogy az országgyűlés plenáris üléseinek hetében az Országház csak korlátozottan látogatható, emellett az adott látogatást le is mondhatják protokollrendezvények, illetve az országgyűlés programjai miatt.

A teljes árú jegy jelenleg 4000 forintba kerül, diákok és az Európai Unió felnőtt állampolgárai azonban 2000 forintért vehetnek kedvezményes jegyet. Az Európai Unió diákjai 1000 forintért látogathatják meg az épületet, a hat éven aluli gyermekek pedig ingyenesen.

Nem árt tudni továbbá, hogy látogatóként mindenkinek biztonsági átvizsgáláson kell átesnie, emellett bizonyos viselkedési kódexhez is tartania kell magát, amelyről bővebben ide, a látogatóközpont honlapjára kattintva lehet tájékozódni.

Ezt is szeretjük