147 ezer nyaralásra: az átlag ennyit költ ma itthon

Az átlagnak nyolc nap pihenésre futja.

Nyaralási szokások
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A Budapest Bank legfrissebb, reprezentatív felmérésének eredményeiből kiderült, mennyi pénzt szánnak a magyarok nyaralásra, mennyi időt töltenek pihenéssel, illetve miként költekeznek, amikor utaznak.

A statisztikák szerint nem változtak érdemben a hazai internetező lakosság nyaralási szokásai a tavalyi évhez képest, számolt be az MTI, mégis érdekes, hogyan pihen a legtöbb magyar.

Így nyaralnak a magyarok

A magyarok több mint fele a nyári főszezonban, június és augusztus között, legtöbben júliusban vagy augusztusban mennek nyaralni átlagosan nyolc napra, és háztartásonként átlagosan 147 ezer forintos költségkerettel kalkulálnak. Idén is a magyarok kétharmada utazik el pihenni. Háromnegyedük belföldön is nyaral, elsősorban a Balatonnál, 35%-uk pedig külföldre - főleg európai országokba - is eljut.

nyaralas

A kutatás szerint a nyaralók kétharmada két- vagy háromfős, negyedük pedig négyfős vagy annál is nagyobb társaságban kapcsolódik ki. Aki nem megy nyaralni, az elsősorban a pénzhiányra hivatkozott, 75%-uk, egyharmaduk pedig szabadidő híján hagyja ki idén a pihenést.

A válaszadók 31%-a 200 ezer forintnál is többet fordít a nyaralásra, elsősorban a külföldön vagy a hosszabb ideig nyaralók.

A cikk az ajánló után folytatódik

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

A magyarok háromnegyede az előre spórolt pénzét, harmada pedig az aktuális havi jövedelmét is felhasználja a költségek finanszírozására. Az adóváltozások nyomán a cafeteria-elemek, mint például a SZÉP-kártya és az Erzsébet-utalvány aránya azonban jelentősen csökkent a pihenés finanszírozásában. Idén ugyanis a korábbi 26% helyett csak 19% használja fel ezeket ilyen célra, és a kiadások mindössze 9%-át fedezik ebből. A válaszadók 6%-a hitelt is igényel a szükséges összeg pótlására.

Idén a nyaralás alatt a magyarok döntő többsége, 87%-a a tavalyi évhez hasonlósan elsősorban készpénzzel fizet, míg a bankkártyát az utazók 57%-a veszi elő.

Ezt is szeretjük