Lillafüred, az ország legromantikusabb kirándulóhelye

Gyönyörködj az ország egyik legszebb úti céljában!

Dia

 	Szinva patak  	A Szinva patak a Bükk-hegységből ered és a Sajó folyóba torkollik. Nyugat-keleti irányban Miskolc teljes hosszán átfolyik. Több mint hetven híd található rajta, illetve a belvárosban több száz méteren keresztül teljesen lefedték. A Szinva forrásai Lillafüred végében, a Hollóstető felé vezető úton találhatóak. Rengetegen látogatják ezt a kirándulóhelyet a hűsítő és tiszta forrásvízért.

Szinva patak

A Szinva patak a Bükk-hegységből ered és a Sajó folyóba torkollik. Nyugat-keleti irányban Miskolc teljes hosszán átfolyik. Több mint hetven híd található rajta, illetve a belvárosban több száz méteren keresztül teljesen lefedték. A Szinva forrásai Lillafüred végében, a Hollóstető felé vezető úton találhatóak. Rengetegen látogatják ezt a kirándulóhelyet a hűsítő és tiszta forrásvízért.

Dia

 	Palotaszálló  	A ma már Hunguest Hotel Palota néven ismert Palotaszálló 1927 és 1930 között épült Lux Kálmán tervei alapján, neoreneszánsz stílusban. A Mátyás-korabeli paloták hangulatát idéző épület a közelmúltban számos nagyszabású felújításon esett át. A szálló egyik termét reneszánsz stílusú étteremmé alakították, melynek ólomüveg ablakai a történelmi Magyarország várait ábrázolják.

Palotaszálló

A ma már Hunguest Hotel Palota néven ismert Palotaszálló 1927 és 1930 között épült Lux Kálmán tervei alapján, neoreneszánsz stílusban. A Mátyás-korabeli paloták hangulatát idéző épület a közelmúltban számos nagyszabású felújításon esett át. A szálló egyik termét reneszánsz stílusú étteremmé alakították, melynek ólomüveg ablakai a történelmi Magyarország várait ábrázolják.

Dia

	Függőkert	A Palotaszálló egy meredek emelkedő tetején található, melynek megerősítésére egy támfalakkal tagolt, teraszos sétányrendszert alakítottak ki. A függőkertet két oldalról a Szinva és a Garadna patak határolja, legtetején pedig a szálló impozáns falai és tornyai nyújtózkodnak az ég felé. Az aljáról kőhídon át, kis sétával Felsőhámor faluja is elérhető. A hatalmas park tele van botanikai ritkaságokkal, melyek tavasszal virágszirmokba és illatfelhőbe burkolják a csendes kis sétányokat.

Függőkert

A Palotaszálló egy meredek emelkedő tetején található, melynek megerősítésére egy támfalakkal tagolt, teraszos sétányrendszert alakítottak ki. A függőkertet két oldalról a Szinva és a Garadna patak határolja, legtetején pedig a szálló impozáns falai és tornyai nyújtózkodnak az ég felé. Az aljáról kőhídon át, kis sétával Felsőhámor faluja is elérhető. A hatalmas park tele van botanikai ritkaságokkal, melyek tavasszal virágszirmokba és illatfelhőbe burkolják a csendes kis sétányokat.

Dia

	Napfényes idill	A Hámori-tó másik különlegessége, hogy változatos színjátékkal veri vissza a völgybe szűrődő fényeket, mint egy hatalmas tükör a hegyek ölében. Jó időben kihagyhatatlan alkalmat nyújt a romantikázásra, hiszen csónakázni és vízibiciklizni is lehet rajta.

Napfényes idill

A Hámori-tó másik különlegessége, hogy változatos színjátékkal veri vissza a völgybe szűrődő fényeket, mint egy hatalmas tükör a hegyek ölében. Jó időben kihagyhatatlan alkalmat nyújt a romantikázásra, hiszen csónakázni és vízibiciklizni is lehet rajta.

Dia

 	Holdfényes tópart  	A tóparti sétány olyan, akár egy romantikus filmből kiragadott díszlet, mely szerelmes andalgásokra csábít. Érdemes holdfényben is megcsodálni a nyugodt víztükröt, ami ilyenkor sejtelmes kékségbe borul, mintha neonlámpákkal világítanák meg a medrét.

Holdfényes tópart

A tóparti sétány olyan, akár egy romantikus filmből kiragadott díszlet, mely szerelmes andalgásokra csábít. Érdemes holdfényben is megcsodálni a nyugodt víztükröt, ami ilyenkor sejtelmes kékségbe borul, mintha neonlámpákkal világítanák meg a medrét.

Dia

 	A lillafüredi vízesés  	A Palotaszállóból és a függőkertjéből is álomszép panoráma nyílik a Szinva patak völgyére, ahol a lillafüredi vízesés is megcsodálható. Eredetileg a Szinva patak a Hámori-tóba torkollott, ám a Palotaszálló építésekor elterelték, így jött létre ez a húsz méteres magasságból leömlő, mesterséges zuhatag, mely az ország legmagasabb vízesésének hírében áll.

A lillafüredi vízesés

A Palotaszállóból és a függőkertjéből is álomszép panoráma nyílik a Szinva patak völgyére, ahol a lillafüredi vízesés is megcsodálható. Eredetileg a Szinva patak a Hámori-tóba torkollott, ám a Palotaszálló építésekor elterelték, így jött létre ez a húsz méteres magasságból leömlő, mesterséges zuhatag, mely az ország legmagasabb vízesésének hírében áll.

Dia

	József Attila emlékmű	A Palotaszálló függőkertjében áll József Attila elmerengő szobra, melyet Varga Éva, Munkácsy-díjas szobrászművész alkotott a költő születésének századik évfordulójára. A táj romantikus hangulata József Attilát is megihlette, hiszen Lillafüreden írta a magyar irodalom egyik legszebb szerelmes versét, az Ódát.

József Attila emlékmű

A Palotaszálló függőkertjében áll József Attila elmerengő szobra, melyet Varga Éva, Munkácsy-díjas szobrászművész alkotott a költő születésének századik évfordulójára. A táj romantikus hangulata József Attilát is megihlette, hiszen Lillafüreden írta a magyar irodalom egyik legszebb szerelmes versét, az Ódát.

Dia

	Különleges barlangok	A Palotaszállótól nem messze található három barlang mindegyike rendelkezik valamilyen jellegzetességgel. Az Anna-barlang kialakulása miatt is világritkaságnak számít, hiszen mészkövei növényi mintákat őriznek. Az István-barlang a környék legnagyobb cseppkőbarlangja, melynek látnivalói közé tartozik a Nagyterem, a Kilátó és a Színházterem. Egyes termeiben légzőszervi betegeket gyógyítanak. A Szeleta-barlang egy meredek emelkedőn közelíthető meg Lillafüred felől. Amikor feltárták a csarnokait, több százezer éves pattintott kőeszközöket találtak.

Különleges barlangok

A Palotaszállótól nem messze található három barlang mindegyike rendelkezik valamilyen jellegzetességgel. Az Anna-barlang kialakulása miatt is világritkaságnak számít, hiszen mészkövei növényi mintákat őriznek. Az István-barlang a környék legnagyobb cseppkőbarlangja, melynek látnivalói közé tartozik a Nagyterem, a Kilátó és a Színházterem. Egyes termeiben légzőszervi betegeket gyógyítanak. A Szeleta-barlang egy meredek emelkedőn közelíthető meg Lillafüred felől. Amikor feltárták a csarnokait, több százezer éves pattintott kőeszközöket találtak.

Dia

	Lillafüredi tanösvény	A Szinva völgyében, az Anna-barlangtól indul a meseszép tanösvény, mely a patak jobb partján, illetve helyenként a hegyoldalban kanyarogva vezet tovább. Félig a hegyre felkapaszkodva érinti a Patrona Hungariae szoborfülkét, majd a Limpiászi keresztet, végül visszaereszkedik a patak völgyébe. A Tábori oltár néven is ismert kegyhely a Palotaszállóval egy időben épült a Mária-sétány részeként. A Limpiászi kereszt a spanyolországi Limpias falucskában található feszület egyik másolata.

Lillafüredi tanösvény

A Szinva völgyében, az Anna-barlangtól indul a meseszép tanösvény, mely a patak jobb partján, illetve helyenként a hegyoldalban kanyarogva vezet tovább. Félig a hegyre felkapaszkodva érinti a Patrona Hungariae szoborfülkét, majd a Limpiászi keresztet, végül visszaereszkedik a patak völgyébe. A Tábori oltár néven is ismert kegyhely a Palotaszállóval egy időben épült a Mária-sétány részeként. A Limpiászi kereszt a spanyolországi Limpias falucskában található feszület egyik másolata.

Dia

	Erdei kisvasút	Az üdülőhely kialakítása előtt az erdészet építette meg a keskeny nyomtávú vasúti vonalat, teherszállítási céllal, majd később átengedték a turistáknak. A kisvasút indulási állomása Miskolcon, a Kilián városrészben található, ahonnan Garadnáig közlekedik. Lillafürednél két alagút varázsolja izgalmasabbá az útvonalát, de a vonatablakból kitáruló látvány egyébként is különleges élményt tartogat a természetimádók számára. Télen sem állnak le a csattogó kerekek, ugyanis zárt, fűtött kocsikkal viszik körbe az utasokat.

Erdei kisvasút

Az üdülőhely kialakítása előtt az erdészet építette meg a keskeny nyomtávú vasúti vonalat, teherszállítási céllal, majd később átengedték a turistáknak. A kisvasút indulási állomása Miskolcon, a Kilián városrészben található, ahonnan Garadnáig közlekedik. Lillafürednél két alagút varázsolja izgalmasabbá az útvonalát, de a vonatablakból kitáruló látvány egyébként is különleges élményt tartogat a természetimádók számára. Télen sem állnak le a csattogó kerekek, ugyanis zárt, fűtött kocsikkal viszik körbe az utasokat.

Dia

 	Fehérkőlápa  	A Fehérkőlápa a Lillafüredet rejtő völgy dél-keleti oldalán található terület elnevezése. Onnan kapta a nevét, hogy a magasan fekvő fehér sziklájáról panoráma-kilátás nyílik az alatta fekvő, meredek esésű hegyoldalra, melyet régen lápának hívtak. A fennsíkon működik a Fehérkőlápai turistaház, mely sok kikapcsolódási lehetőséggel kecsegtet. Kedvelt kirándulóhely a Bükkszentkereszt felé elterülő tisztás is.

Fehérkőlápa

A Fehérkőlápa a Lillafüredet rejtő völgy dél-keleti oldalán található terület elnevezése. Onnan kapta a nevét, hogy a magasan fekvő fehér sziklájáról panoráma-kilátás nyílik az alatta fekvő, meredek esésű hegyoldalra, melyet régen lápának hívtak. A fennsíkon működik a Fehérkőlápai turistaház, mely sok kikapcsolódási lehetőséggel kecsegtet. Kedvelt kirándulóhely a Bükkszentkereszt felé elterülő tisztás is.

Dia

 	Hámori-szikla  	Lillafüreden túl, Miskolc felé haladva a völgy szurdokká keskenyedik, mely természetes úton létrejött, köves falaival a sziklamászók kedvenc gyakorlóhelye. Az odavezető út sejtelmes, csöndes erdőn halad át, melynek mélyét időnként sűrű párafelhő lepi el.

Hámori-szikla

Lillafüreden túl, Miskolc felé haladva a völgy szurdokká keskenyedik, mely természetes úton létrejött, köves falaival a sziklamászók kedvenc gyakorlóhelye. Az odavezető út sejtelmes, csöndes erdőn halad át, melynek mélyét időnként sűrű párafelhő lepi el.

Dia

 	Tavaszi éledezés  	Nemcsak a botanikus kert bont színpompás szirmokat a tavaszi ébredésben, hanem a vízesés környékét is ellepik a tündéri vadvirágok. Érdemes megcsodálni.  	Képgalériánk az Országalbum.hu weboldal együttműködésével készült, akiknek ezúton is köszönjük a segítséget.

Tavaszi éledezés

Nemcsak a botanikus kert bont színpompás szirmokat a tavaszi ébredésben, hanem a vízesés környékét is ellepik a tündéri vadvirágok. Érdemes megcsodálni.

Képgalériánk az Országalbum.hu weboldal együttműködésével készült, akiknek ezúton is köszönjük a segítséget.

Ezt is szeretjük
Fotó: