Hol van Pilis? És Balaton? 7 település, ami nem ott található, ahol a nevéből sejtenéd

Nézd meg jól a térképen, mielőtt útnak indulsz!

Dia

	Hiába a sok Balaton-előtagú település legkedvesebb nyaralóhelyünk körül, Balaton községből még a sasszeműek sem látják a magyar tenger csillogó vizét. A Bükk hegységet viszont annál inkább, az ezer fős falu ugyanis Heves megyében, Szilvásvárad és Bélapátfalva szomszédságában bújik meg.

Fotó: balatonkozseg.hu

Dia

	Óbudavárnak szintén nem sok köze van Budapest jelentős történelmi múlttal bíró kerületéhez, a látogatóknak mégis csodás élményben lehet részük: az icipici, mindössze 54 főt számláló község ugyanis egy festői völgyben fekszik Kapolcs és Nagyvázsony mellett, a Balatontól 8 kilométerre. Ha egy nyugodt Balaton-felvidéki gyalogtúrára vágytok, ezt is meglátogathatjátok.

Fotó: OrszágAlbum/Lady Ancsa

Dia

	Pilis valójában egy megyében van az azonos nevű hegységgel, de egy 70 kilométer minimális távolsággal azért még mindig számolni kell a kettő között. A hegység az ország egyik legkáprázatosabb kirándulóhelye, de Pilis városa is tartogat látnivalókat, így például a megye legrégebbi kastélyát, a barokk stílusú Beleznay-kastélyt, de templomát és pincesorát is érdemes meglátogatni egyszer.

Fotó: panoramio.com/kebalazs

Dia

	Győr várától nagyjából 120 kilométer távolságra fekszik Győrvár. A közel 600 lelkes település nevének eredete bizonytalan, egyes kutatók szerint valóban a megyeszékhelytől függetlenül kapta, egy György nevű földbirtokos vára után.

Fotó: Wikipédia/Darinko

Dia

	A sors mókás fordulata, hogy Győrvár szomszédságában, szintén Vas megyében található Egervár. Természetesen ennek sincs köze a tőle 340 kilométerre fekvő hevesi megyeszékhelyhez, a nevét egyes források a környéken gyakori égerfákból eredeztetik.

Fotó: Wikipédia/Thaler

Dia

	Biztosan meg tudod mondani, hol van Budapest, Balaton és Tokaj? Az eredeti helyek ugyan ismertek, de nem csak Magyarországon találhatod meg őket. A szép számmal kitelepült magyarok az Egyesült Államokban saját világot teremtettek maguknak, így alapították meg Budapestjüket Missouri és Georgia államban is, ahol a magyar borászok még egy Tokaj nevű falut is létrehoztak. Ezek a szesztilalom és az elvándorlás miatt megszűntek, máig létezik azonban egy Buda Texas államban, egy Balaton pedig Minnesotában, a Yankton tó partján.

Fotó: http://abrazios.blog.hu/

Dia

	Bár a mai Csopakon járva a Balaton egyik leghangulatosabb északi partszakaszán süttetheted a hasadat, az Oszmán Birodalom ostromai előtt Csopak egy Somogy megyei falu volt. A pusztításokat követően a faluból csupán néhány rom maradt fenn, így ma már csak a Somogyvámos melletti pusztatemplom árulkodik a régmúltról.

Fotó: Wikipédia/Peyerk
Ezt is szeretjük
Fotó: