3 szent hely, ahol évente zarándokok milliói fordulnak meg: máig érezni a csodát

Sokan keresnek fel szent helyeket megváltást és menedéket remélve, vagy épp csak azért, hogy megsejtsenek valamit abból a földöntúli és szavakkal le sem írható atmoszférából, mely egy-egy ilyen vidéken tapasztalható. 

Ha szeretnéd érezni, hogy te is a világ részese vagy, ahol ki tudja, kinek köszönhetően, de egész biztosan nem vagy egyedül, a következő három helyet érdemes célba venned.

Franciaország csodája: a párizsi Notre Dame

A Notre Dame, ez a gótikus remek a Szajna egyik szigetén, az Île de la Cité keleti végében áll. A sziget már a római idők óta istentiszteleti helyként szolgál, akkor épült itt a Jupiternek ajánlott ókori szentély. A Galliát 500 és 751 között uraló Merovingok ugyanezen a helyen építették meg keresztény templomukat. A Notre Dame-ot 1160-ban Maurice de Sully, Párizs püspöke alapította, míg alapkövét maga III. Sándor pápa helyezte el. A székesegyház felépítése mintegy kétszáz évet vett igénybe.

A katedrális legszebb éke a homlokzat a gyönyörű rózsaablakokkal és a felette húzódó szoborgalériával és az oldalt egészen a kórusig felnyúló számos külső támívvel. A székesegyházba három csodálatos kapu vezet: balról a szűz kapuja az állatövi jegyekkel és Szűz Mária megkoronázásával, jobbról Szent Anna kapuja, melyben a katedrális legszebb szoboralakjai ábrázolják Máriát és gyermekét, és a középső kapu, mely a végítéletet mutatja be. A belső térben a kereszthajót hatalmas üvegfelületek zárják le, közöttük az élénk bíborban pompázó két mesés rózsaablak, így a szentélyre hulló fény éles kontrasztban áll az égbe szökő főhajó komor sötétjével.

A 1820-as években a székesegyház alapos felújításon ment keresztül, köszönhetően részben A párizsi Notre Dame című Victor Hugo-regény sikerének, részben a gótikus építészet iránti 19. században megújuló érdeklődésnek. Viollet-le-Duc építész bővítette ki a katedrálist a karcsú toronnyal és a vízköpőkkel, melyekre akár le is tekinthetsz, ha van erőd megmászni a torony 387 lépcsőfokát.

A hit és a férfiak birodalma: Athosz-hegy

Az Athosz-hegy Görögország északkeleti, makedón térségében, Theszalonikitől mintegy 140 kilométerre, délre fekszik, a Chalkidiké-félsziget ujj gyanánt kinyúló három földsávja közül a legészakabbin és a legszebben, az Ajión Óroszon.

A szent hegyként is ismert Athosz olyannyira a görög-keleti vallás kincsestára, hogy az egész félszigetet az istenimádásnak szentelték. Ez a legrégebbi létező kolostor-köztársaság, melynek több mint ezer esztendeje elfogadott törvényei egyebek mellett megtiltják, hogy egy asszony ötszáz méternél közelebb merészkedjen, vagy, hogy nőket képen ábrázoljanak.

A szent hegy 350 négyzetkilométeres területet foglal el, és a görög államon belül autonóm köztársasági egységnek számít, mely húsz önálló kolostorból és számos kisebb szerzetesközösségből áll. A közösség életét meghatározó rendszabályok két részre oszthatók: a cönobita rendszabályok szerint élő szerzetesek együtt élnek, és gyakorolják hitüket, míg az idioritmikus rend követői maguk rendelkeznek az idejükkel, csak vasárnaponként és vallási ünnepek idején gyűlnek össze. A fentieken kívül akadnak remeték is, akik a sziklafalak természetes barlangjaiban húzzák meg magukat.

A félsziget természeti szépségét tekintve bámulatosan sokszínű. A hegyoldalakat örökzöldek borítják, melyek zavartalanul terpeszkednek a fák vonala fölé nyúló legmagasabb, 2033 méteres csúcs felé. A legenda szerint a Keresztelő Szent János társaságában Ciprus felé menekülő Szűz Mária abban az öbölben keresett menedéket egy hirtelen vihar elől, ahol ma az Ivirón-kolostor található. Máriára akkora hatást tett a hely istenadta szépsége, hogy azt mondta: legyen ez a hely a tiétek, a ti kertetek és édenetek, miként menedék azoknak, akik megváltást keresnek.

Zarándokok nyomában: Santiago de Compostela

A kilencedik században Santiago De Compostelában bukkantak rá Szent Jakab apostol feltételezett sírjára, így a középkorra a város a keresztény világ harmadik legfontosabb zarándokhelyévé vált, melyet csupán a római Szent Péter-bazilika és Jeruzsálem előzött meg. Napjaink zarándokai és utazói ma is az ősi útvonalat követik, mely Spanyolország északi részén vezet az égbe nyúló katedrálishoz.

A santiagói székesegyház a 11. és a 13. század között, egy kilencedik századi bazilika helyén épült. Bár találni rajta olyan későbbi toldásokat, mint a barokk Obradoiro - Aranymívű - homlokzat, a belső tér közel nyolcszáz esztendeje változatlan. Az Obradoiro mögött áll a pompás Portico de la Gloria három díszes boltíve. A központi boltozatot Krisztus alakja uralja, maga mellett négy apostollal és nyolc angyallal, Szent Jakab pedig közvetlenül alatta helyezkedik el.

Odabent a kivételesen gazdag aranyozás és az oltár töméntelen mennyiségű ezüstje alkot éles kontrasztot a székesegyház belső terének másként hűvös, már-már rideg egyszerűségével. A középkorban minden esztendőben mintegy kétmillióan zarándokoltak el ide, ezért a zarándokúthoz köthető a világ első útikönyve is, mely megismertette az utazókat a Franciaországon és Spanyolországon át vezető út legjobb útvonalaival és a közbeeső szálláshelyekkel. A látogatók száma napjainkig nem változott, sőt, még ma is sokan ragaszkodnak hozzá, hogy gyalogosan tegyék meg az útnak legalább egy részét.

Cikkünk az 501 kihagyhatatlan látnivaló a világ minden tájáról című könyv alapján készült.

• vallás
• világörökség
• görögország
• franciaország
• spanyolország
• európa kincsei
• templom
• szent hely
• Utazás