153 méter magasan tornyosul a város fölé a világ legnagyobb szobra

Mutatjuk, hol láthatsz hasonló óriásokat

Már a lábujjai is gigantikusak.

Dia

                        	A világ legmagasabb szobra, a kínai forrástemplom Buddhája, mely nem kevesebb mint 153 méter magas, így az emberek alig akkorák, mint a szobor lábujjai. A gigantikus mű elkészítése több mint tíz éven keresztül tartott 1997 és 2008 között, melynek során 1100 rézből készült darabot illesztettek össze. A szobor egy 20 méter magas, lótuszvirág formájúra kialakított talapzaton áll, míg lejjebb egy másik emelvény található, így az emlékmű teljes magassága 208 méter.

                        	A Mianmarban található Laykyun Setkya Buddha szobor csak egy kicsivel marad el kínai párjától magasságban, hiszen a város fölé tornyosuló, aranyszínű csoda maga is 116 méter. A látogatókat a szobor belsejében egy lift viszi fel és le, így a turisták lenyűgöző panorámában gyönyörködhetnek. A Laykyun Setkya mellett egy másik, 89 méteres Buddha szobor is fekszik.

                        	Nem csak a távoli keleten, de egy kicsit közelebb, Oroszországban is akadnak monumentális méretű szobrok. A 43 éven keresztül uralkodó I. Péter cár tiszteletére emelt 98 méteres magas emlékmű a várossal azonos nevű folyó felől magasodik Moszkva fölé. Az 1997-ben elkészült alkotás többszáz tonna rozsdamentes acélból és bronzból áll.

                        	Oroszország másik híres óriása a Hív a szülőföld, mely a sztálingrádi csatának állít emléket. A Volgográdban található szobor 87 méter magas, míg a kezében tartott kard 33 méter. A szimbolikus nőalak megformálásához mintegy 7900 tonna betont használtak fel 1967-ben. A szobor lábához 200 lépcső vezet felfele, ami ugyanannyi, mint ahány napig a sztálingrádi csata tartott.

                        	Ha monumentális szobrokról van, sokaknak rögtön a New Yorkban álló Szabadság szobor jut az eszébe, noha ez szinte eltörpül a többi óriás mellett. A rézből készült, fáklyás nőalak maga csak 43 méter, míg talapzattal együtt 93 méter. A szintén hatalmasnak tűnő Megváltó Krisztus szobra Rio de Janerióban csak 30 méter, így egyik híres alak sem fér bele még a legmagasabb szobrok tizes listájába se.

Ezt is szeretjük
Fotó: