Tudod, melyik a legmagasabb építmény Magyarországon? Trükköztek az elkészítésével

A nevezetesség 1985 óta műemlék.

Dia

	A torony 1928-tól 1977-ig ugyan kisebb megszakításokkal, de működött. Később lebontása mellett döntöttek, ám a heves tiltakozásoknak köszönhetően 1985-ben ipari műemlékké nyilvánították. 2006-ban felújították, és a solti rádió tartaléka lett.	 

Fotó: commons.wikimedia.org, Joliet Jake

Dia

	A város fejlődésében fontos szerepet játszott a Csepel Autógyár, melyet 1949-ben alapítottak. Közel 30 éven keresztül készített teherautókat, és alkatrész-beszállítóként egészen az 1990-es évekig fennmaradt. A '70-es évek elején csaknem tízezer embernek munkát adó üzem területén ma muzeális intézmény működik.	 

Fotó: www.fortepan.hu

Dia

	Szigetszentmiklós központi részén található a 2,3 hektár nagyságú, természetes tómeder, melynek vize egykor lecsapolásra került. A kiszáradt tómeder azóta Kéktó Szabadidő Park néven számos rendezvény helyszíne.	 

Fotó: www.youtube.com, Szigetszentmiklósi Polgármesteri Hivatal

Dia

	1896-ban itt született Ádám Jenő, a későbbi Kossuth-díjas zeneszerző, karnagy, egyetemi tanár és érdemes művész. Hagyatékából életútját, valamint munkásságát bemutató állandó kiállítás nyílt, mely szülőházában tekinthető meg.

Fotó: www.youtube.com, 1percmagyarorszag

Dia

	A Duna-parton található tanösvény felnőttek és gyermekek számára egyaránt lehetőséget nyújt arra, hogy megszokott környezetükben vehessék szemügyre a növény- és állatvilágot.

Ezt is szeretjük
Szerző: Zsoldos Ágnes
Fotó: