Hihetetlen képek! A világ legnagyobb piramisa rejtőzött a domb belsejében

Ezek a feltárások valóban átírták a történelmet.

Dia

                        	Cholula nagy piramisát egy különös domb belsejében tárták fel a régészek. A világ legnagyobb térfogatú piramisának számít, mérete viszont vita tárgyát képezi, egyes források szerint az egymásra építések során alakult ki, a piramis önmagában jóval kisebb. 

Fotó: Flickr/pangalactic gargleblaster

Dia

                        	A hely Tlachihualtepetl néven is ismert, amelynek jelentése mesterséges hegy. Egyes vélekedések szerint ugyan az elhagyatott helyet lassan fedte be a homok, sokan valószínűbbnek tartják azt az álláspontot, mely szerint az őslakosok szándékosan rejtették el az idegenek elől a kultikus építményt. A dombtetőre a spanyol hódításokat követően egy templom is épült.

Fotó: Flickr/David Cabrera

Dia

                        	Az ókori világ hét csodájának egyetlen fennmaradt tagja a gízai nagy piramis, más néven Hufu-piramis, amely egyben a legrégebbi ilyen építménynek is számít. A 139 méter magas, valaha látott legnagyobb egyiptomi piramist a becslések szerint 20 év alatt építhették meg.

Fotó: Wikipedia/Nina

Dia

                        	Mexikó legfontosabb történelmi emlékei közé tartozik Teotihuacán romváros is, amely az európai hódításokat megelőző időszak legnagyobb városa volt Közép-Amerikában. Az ősi kultúra és a vallás képe rajzolódik ki a Hold- és a Nap-piramisban, a Holtak útjában, valamint a lakóépületek romjaiban is.

Fotó: Flickr/Alain Aubry

Dia

                        	A modern világ piramisának tekinthető a híres Las Vegas-i Luxor Hotel is, amely a legmagasabb épületek közé tartozik. A szállodaként és kaszinóként is üzemelő hely szándékosan az ókori egyiptomi piramisok mintájára készült el: területén megtalálható továbbá a Királyok völgye, a luxori és a karnaki templom másolata is.

Fotó: Wikipedia/Max W Schwarz
Ezt is szeretjük
Fotó: