Képeken a világ 10 legfélelmetesebb kísértetkastélya

Tragédiák, befalazott szerelmesek, máig kísértő szellemek.

Dia

 	Leap kastély, Írország  	Írország legfélelmetesebb kastélyának minden kétséget kizáróan a Leap-kastélyt tartják. 1532-ben egy helyi testvér egy másik ellen fordult, majd a vár kápolnájában megölte, amit azóta Véres Kápolnának hívnak. E helyszín mellett úgy tartják, a börtönt is kísértetek lakják, emellett egy sötét, ördögi kreatúra is megjelenik néha az épületben - utóbbinak teljesen fekete a szeme, emberi arca van, ugyanakkor mérete egy bárányé.

Leap kastély, Írország

Írország legfélelmetesebb kastélyának minden kétséget kizáróan a Leap-kastélyt tartják. 1532-ben egy helyi testvér egy másik ellen fordult, majd a vár kápolnájában megölte, amit azóta Véres Kápolnának hívnak. E helyszín mellett úgy tartják, a börtönt is kísértetek lakják, emellett egy sötét, ördögi kreatúra is megjelenik néha az épületben - utóbbinak teljesen fekete a szeme, emberi arca van, ugyanakkor mérete egy bárányé.

Fotó: theparanormalpost.com

Dia

 	Bran kastély, Románia  	Bár a legtöbben kételkednek ennek igazságtartalmában, állítólag Draculának, vagyis Vlad Tepesnek nem kevés köze volt ehhez a várhoz. A Brassó mellett található épület meseszép, azonban számos félelmetes elemet - például faragásokat - tartalmaz, emellett úgy tartják, a kísértetek jelenlétést is gyakran érezni.

Bran kastély, Románia

Bár a legtöbben kételkednek ennek igazságtartalmában, állítólag Draculának, vagyis Vlad Tepesnek nem kevés köze volt ehhez a várhoz. A Brassó mellett található épület meseszép, azonban számos félelmetes elemet - például faragásokat - tartalmaz, emellett úgy tartják, a kísértetek jelenlétést is gyakran érezni.

Fotó: www.hotelsearch.com/blog

Dia

 	Moosham-kastély, Ausztria  	Az Unterbergben, Ausztriában található Moosham-kastélynak szörnyű és elátkozott múltja van, ez volt ugyanis az a kastély, melyben az ország legvéresebb kimenetelű boszorkánypereit tartották. A kastély börtönében a szóbeszéd szerint több ezer fiatal nőt kínoztak meg és végeztek ki, kiknek szellemei állítólag máig ott kísértenek.  	Kapcsolódó cikk: 	A hel, ahol állítólag lefúrtak a pokolba »

Moosham-kastély, Ausztria

Az Unterbergben, Ausztriában található Moosham-kastélynak szörnyű és elátkozott múltja van, ez volt ugyanis az a kastély, melyben az ország legvéresebb kimenetelű boszorkánypereit tartották. A kastély börtönében a szóbeszéd szerint több ezer fiatal nőt kínoztak meg és végeztek ki, kiknek szellemei állítólag máig ott kísértenek.

Kapcsolódó cikk:
A hel, ahol állítólag lefúrtak a pokolba »

Fotó: www.stmartinchalets.at

Dia

	Belcourt-kastély, Amerikai Egyesült Államok	A Rhode Island-i Belcourt-kastélyt 1891-ben kezdték el építeni. 1956-ban a Tinney család vette meg: Harold Tinney állítólag olyannyira rajongott a kastélyért, hogy halála óta is falai között bolyong. A kastélyt nemrég eladóvá nyilvánították, 7,2 millió dollárért lehet hozzájutni a hírhedt épülethez.	Kapcsolódó cikk:	Hátborzongató képeken a kísértethotel: ma is létezik »

Belcourt-kastély, Amerikai Egyesült Államok

A Rhode Island-i Belcourt-kastélyt 1891-ben kezdték el építeni. 1956-ban a Tinney család vette meg: Harold Tinney állítólag olyannyira rajongott a kastélyért, hogy halála óta is falai között bolyong. A kastélyt nemrég eladóvá nyilvánították, 7,2 millió dollárért lehet hozzájutni a hírhedt épülethez.

Kapcsolódó cikk:
Hátborzongató képeken a kísértethotel: ma is létezik »

Fotó: www.hauntjaunts.net

Dia

 	Edinburgh kastélya, Skócia  	Edinburgh-t Európa paranormális tevékenységek által leginkább érintett városának tartják, nem véletlenül. Számos kísértethistória kötődik 9. századi várához is, köszönhetően véres múltjának, valamint bötönrendszerének, ahol temérdek embert kínoztak meg, majd végeztek ki.

Edinburgh kastélya, Skócia

Edinburgh-t Európa paranormális tevékenységek által leginkább érintett városának tartják, nem véletlenül. Számos kísértethistória kötődik 9. századi várához is, köszönhetően véres múltjának, valamint bötönrendszerének, ahol temérdek embert kínoztak meg, majd végeztek ki.

Fotó: en.wikipedia.org

Dia

	Chillingham-kastély, Anglia	A Chillingham-kastélyt Anglia leginkább kísértett kastélyának tartják. Az épület legismertebb szelleme a kék fiú, aki a rózsaszín szobát kísérti. A hely látogatói gyakran számolnak be itt kék fények felvillanásáról. A rémtörtérteneket tetézi, hogy az épület felújítási munkálatai során egy fiatal fiú és egy férfi csontvázát találták meg a falban.

Chillingham-kastély, Anglia

A Chillingham-kastélyt Anglia leginkább kísértett kastélyának tartják. Az épület legismertebb szelleme a kék fiú, aki a rózsaszín szobát kísérti. A hely látogatói gyakran számolnak be itt kék fények felvillanásáról. A rémtörtérteneket tetézi, hogy az épület felújítási munkálatai során egy fiatal fiú és egy férfi csontvázát találták meg a falban.

Fotó: theparanormalpost.com

Dia

 	Dalhousie-kastély, Skócia  	Több mint nyolcszáz évvel ezelőtt a Dalhousie-ban élő Lady Catherine szerelembe esett, azonban szülei megtiltották, hogy találkozott ifjú kedvesével. Ezután a lány a kastély legfelső szobájába zárta, majd halálra éheztette magát. A legenda szerint a szerelembe beleőrült nő kísértetének sikolyai ma is hallhatók, ennek ellenére a kastélyt imádják a szerelmesek és a nászutasok.

Dalhousie-kastély, Skócia

Több mint nyolcszáz évvel ezelőtt a Dalhousie-ban élő Lady Catherine szerelembe esett, azonban szülei megtiltották, hogy találkozott ifjú kedvesével. Ezután a lány a kastély legfelső szobájába zárta, majd halálra éheztette magát. A legenda szerint a szerelembe beleőrült nő kísértetének sikolyai ma is hallhatók, ennek ellenére a kastélyt imádják a szerelmesek és a nászutasok.

Fotó: en.wikipedia.org

Dia

	Dragsholm-kastély, Dánia	A 12. századi dán kastélyt állítólag szellemek százai kísértik. Az egyik legismertebb a fehér ruhás lány, akit apja záratott szobájába, miután beleszeretett a kastély egy szolgálójába - soha többé nem látták élve. A 20. század elején munkások könnyeket láttak csorogni a régi falakból, emellett az egyik falban találtak egy fehér ruhát viselő csontvázat is.	Kapcsolódó cikk:	A világ egyik legkísértetiesebb helye »

Dragsholm-kastély, Dánia

A 12. századi dán kastélyt állítólag szellemek százai kísértik. Az egyik legismertebb a fehér ruhás lány, akit apja záratott szobájába, miután beleszeretett a kastély egy szolgálójába - soha többé nem látták élve. A 20. század elején munkások könnyeket láttak csorogni a régi falakból, emellett az egyik falban találtak egy fehér ruhát viselő csontvázat is.

Kapcsolódó cikk:
A világ egyik legkísértetiesebb helye »

Fotó: en.wikipedia.org

Dia

	Predjama-kastély, Szlovénia	A különleges szlovén kastély azzal került be a köztudatba, hogy igen látványos, köszönhetően annak, hogy egy barlang szájába épült. Az 1200-as években felállított, majd több mind hétszáz éves története során többször is újjáépített épület állítólag a kísértetek kedvenc tartózkodási helyei közé tartozik.

Predjama-kastély, Szlovénia

A különleges szlovén kastély azzal került be a köztudatba, hogy igen látványos, köszönhetően annak, hogy egy barlang szájába épült. Az 1200-as években felállított, majd több mind hétszáz éves története során többször is újjáépített épület állítólag a kísértetek kedvenc tartózkodási helyei közé tartozik.

Fotó: www.designsdelight.com/castles

Dia

	Newcastle kastélya, Anglia	A kastélyt állítólag azért kísértik szellemek, mert egy római kori temető helyére épült. Bár a halottakat 1172-ben elszállították, a szakértők szerint ennek köszönhető a számtalan paranormális jelenség, ami az épülethez köthető. Mindemellett úgy vélik, nem is csak egyszerű temető volt - valószínűsítik, hogy véres tragédia köthető hozzá.	Kapcsolódó cikk:	Erőteljes paranormális jelenségek Prágában »

Newcastle kastélya, Anglia

A kastélyt állítólag azért kísértik szellemek, mert egy római kori temető helyére épült. Bár a halottakat 1172-ben elszállították, a szakértők szerint ennek köszönhető a számtalan paranormális jelenség, ami az épülethez köthető. Mindemellett úgy vélik, nem is csak egyszerű temető volt - valószínűsítik, hogy véres tragédia köthető hozzá.

Kapcsolódó cikk:
Erőteljes paranormális jelenségek Prágában »

Fotó: mybritishlog.blogspot.com
Ezt is szeretjük
Fotó: