Itt tornáznak az apácák?

Vicces falunevek Magyarországon

Legyen szó széles mosolyról vagy egy jó kirándulásról, a következő falvakra garantáltan számíthatsz.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Vicces falunevekből sosem fogy ki az ország, legyen szó a furcsa hangzásnak, a különös történetnek vagy egyszerűen csak a jelentésváltozásnak köszönhető elnevezésről. A következő aprócska csodák a te arcodra is mosolyt csalnak.

Apácatorna
Kölkedi gólya
Patapoklosi mennyezet

Apácatorna

A Veszprém megyei falu, mely Ajkától 23 kilométerre található, már a 14. század elején is létezett, az akkori oklevelekben azonban még csak Torna néven szerepelt.

A török dúlás után, mikor is újra benépesült, nemesi falu lett, teljes nevét is ekkor kapta, a Torna-patakról, illetve a somlóvásárhelyi apácakolostorról, ennek volt ugyanis birtoka. Az apró kis falu legfőbb vonzereje - nyugalma és csendje mellett - az Árpád-kori templom szentélye.

Patapoklosi

Bár első hallásra úgy tűnhet, igazi ördögi helyről van szó - főként, hogy két falu, Pata és Poklosi egyesült ilyen néven -, a falut ennél jóval prózaibb okból keresztelték el így. A Pata előtag valószínűleg személynév, Pathaa volt, míg a Poklosi a fekete, ragadós földnek köszönhető. De létezik olyan elmélet is, mely szerint itt ápolták a szerzetesek a leprásokat, más néven a bélpoklosokat.

Az apró Baranya megyei, zselici faluban egy Európa-szerte is egyedülállónak számító barokk stílusú református templom található. Egy ismeretlen, korabeli mester 112 festett kazettáját sikerült restaurálni, melyek között - a szokásos virágmotívumok mellett - bibliai témájú, sőt, egy bolygókat ábrázó festmény is látható.

Kölked

Kölked a Duna-Dráva Nemzeti Park egyik centruma. A 22 utcából álló kis település mellett, a Duna holtágainál hamisítatlan vízi világ várja a természetkedvelőket, ritka madarakkal, kapitális harcsákkal, csukákkal, ártéri növényekkel.

14 gyöngyszem falu távol a világtól

Nézegess képeket!

Elolvasom

A sík terep ideális az érintetlen táj szerelmeseinek, a környéken közel 30 kilométernyi kerékpárút épült ki. Ez az ártér tökéletes táplálkozási terület a fehér gólya számára, nem véletlen, hogy Kölkeden 10-14 pár költ évente, talán ezért is hozták létre ebben a faluban a gólyák teljes életciklusát, vonulását bemutató, igazi ritkaságnak számító gólyamúzeumot.

Ezt a falut is nézd meg!

Bár a neve nem mulatságos, legalább olyan szép ez a falu is, mint a cikkben szereplők. Nézd meg videónkat, és ismerd meg Zengővárkony látnivalóit!

Szalonna

A Miskolctól 50 kilométerre fekvő, kedves, Borsod megyei falucska neve a feltételezések szerint nem a tábortűz és hagyma mellé való elengedhetetlen kiegészítőhöz köthető, sokkal inkább a szláv slana szóhoz - mely sósat jelent -, közelében ugyanis egy enyhén sós vizű forrást találtak.

A település főútja mentén álló, katolikusok által épített református templom a román kori építészet egyik legszebb remeke. Szentélyét három évszázad - 12-14. század - freskói díszítik, mellette pedig 1765-ből származó galériás fa harangláb áll. A falu további látnivalója a 19. századi Bónis-Gedeon kastély, melynek romos állapota sajátos misztikumot áraszt.

Szalonna temploma
Túr-folyó

Sonkád

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei községben járva némelyik portán még fellelhetőek a népi építészet alkotásai, így elővillan itt-ott egy fatalpas istálló vagy egy zsindelytetejű gabonatároló.

A 13. századi református templom mellett Sonkád másik nagy vonzereje a Túr-folyó, melynek ágai - az Öreg- vagy Holt-Túr - is körbeölelik a falut. A folyó a szakértők vizsgálatai alapján Magyarország és egyben Európa legtisztább vizű folyója. Éppen ezért nyaranta szinte mindig megtelnek a község szállásai és kempingje a vadregényes táj és a kristálytiszta víz kedvelőivel.

Cikkünk a Reader’s Digest Kiadó Csodaszép Magyarország című könyve alapján készült. Képek: www.apacatorna.hu; www.patapoklosi.hu; www.orszagalbum.hu, Mazdu Lány.

OLVASD EL EZT IS!

Ezt is szeretjük