Ezért másfél év börtön jár Horvátországban: 7 dolog, amiről muszáj tudnod nyaralás előtt!

Ha nem akarod elrontani a nyaralást, ezekre figyelj!

Dia

	Az országban nem teljes mértékben tiltott az alkohol fogyasztása, ha azonban valaki így okoz közlekedési balesetet, az komoly súlyosbító tényezőnek számít, 1,5 ezreléknél pedig három év börtönbüntetést is jelenthet.

                        	Mindemellett azt is fontos tudni, hogy az utakon sokszor szigorúbbak a közúti ellenőrzések, mint Magyarországon, különös tekintettel a nyári szezonra és a hétvégékre. Kisebb szabálysértések esetén helyszíni bírságot szabnak ki, mely 300-500 kunát jelenthet. Ezek elkerülése érdekében fontos ismerni többek között az érvényes sebességkorlátozásokat is: autópályán 130 kilométer/órával, autóúton 110 kilométer/órával, egyéb utakon 90 kilométer/órával, lakott területen pedig 50 kilométer/órával lehet maximálisan haladni. A kép illusztráció.

	Sajnos Horvátország az 1991-től 1995-ig tartó háború során elhelyezett gyalogsági aknák miatt még ma is különösen veszélyeztetett országnak számít. Bár az aknamentesítés folyamatos, életmentő, hogy figyelj a veszélyt jelző táblákra, illetve ne térj le a forgalmasabb utakról. Ha többet szeretnél tudni a témáról, kattints ide, és olvasd el korábbi cikkünket!

	Horvátországban szigorúan tilos a vadkempingezés, 2000 kunától 15 ezer kunáig terjedő bírság járhat érte, ráadásul mindez nemcsak a sátorverésre, de a parkolóban, közterületen való éjszakázásra is vonatkozik. Kattints ide, és bővebben is olvashatsz a témáról.

	Ha motorcsónakot is vinnél magaddal, esetleg bérelnél, fontos tudnod, hogy azt az arra kijelölt helyen, a parttól legalább 300 méterrel lehet csak használni. Azt sem árt tudni a vízi sportok tekintetében, hogy a búvárkodás búvárengedélyhez kötött.

	Horvátországban a házi kedvencek beviteléhez az állatnak rendelkeznie kell az uniós előírások szerinti útlevéllel, oltási könyvvel és mikrochippel, fontos azonban tudni, hogy a veszélyes kutyafajtákról szóló szabályzat szerint a terrier fajtájú bull típusú kutyákat és ezek keverékeit tilos bevinni vagy átvinni az országon. Kivételnek számít, ha ellenőrzött tenyészetből származik a kutya, ehhez azonban ennek hivatalos igazolása szükséges.

	A Konzuli Szolgálat arra is figyelmeztet, hogy az ország fekvése miatt előfordulhatnak kisebb földrengések, a 2014-ben és 2015-ben mért adatok szerint emellett elképzelhető, hogy Zágrábban az eddigieknél erősebb is várható. A jobb félni, mint megijedni elméletének jegyében érdemes ezért előre tájékozódni arról, mi a teendő ilyen esetben: erről, illetve minden további fontos szabályról ide kattintva találsz információt.

Ezt is szeretjük
Fotó: