Képeken 7 hely, ahol tilos meghalni: furcsa okok állnak a háttérben

Léteznek helyek, ahol betiltották a halált, legyen az ok vallás, időjárás vagy éppen szatirikus látásmód.

Dia

                        	Délosz szigete volt az első olyan példa a történelemben az írásos emlékek szerint, ahol megtiltották a halált, szent földnek számított ugyanis, melyet tisztán kívántak tartani az istenek számára. A delphoi jósda iránymutatása alapján minden holttestet elszállítottak a szigetről, a halál mellett továbbá szülni is tiltottnak számított. A sziget ma jórészt lakatlan, csupán azok tartózkodnak itt, akik idegenforgalmából élnek.

Fotó: en.wikipedia.org, Bgag

Dia

                        	A brazíliai Biritiba-Mirim polgármestere 2005-ben rendelte el a halál tilalmát, az ezt megszegő hozzátartozói számára pedig büntetést helyezett kilátásba. Az okok között szerepelt, hogy a helyi temető megtelt, emellett furcsa módon így próbálta ösztönözni a lakosokat arra, hogy jobban ügyeljenek egészségükre. Bár feltételezhető, hogy mindez csupán irónia.

Fotó: en.wikipedia.org

Dia

                        	A dél-franciaországi Le Lavandou polgármestere 2000-ben helyezte törvényen kívülre a haláleseteket, miután környezeti okok miatt nem adtak engedélyt egy új temető létrehozására. A polgármester szerint egy abszurd helyzetre csak abszurd jogszabállyal lehet felelni. A város példáját követte 2007-ben Cugnaux, 2008-ban pedig Sarpourenx is.

Fotó: en.wikipedia.org, Bonvol

Dia

                        	A japán szigeten, Itsukushimán Déloszhoz hasonlóan vallási okokból tilos halni és szülni, mind a mai napig. Mikor közeleg az óra, a terhes nőket és a haldoklókat is a szárazföldre szállítják, így kívánják megőrizni a sziget tisztaságát.

Fotó: en.wikipedia.org, Arcimboldo

Dia

                        	Az andalúz városban, Lanjarónban is betiltották a halált, mivel a kormányzat nem biztosította egy új temető létrehozásának feltételeit.

Fotó: en.wikipedia.org, Bodoklecksel

Dia

                        	Az olasz Falciano del Massicóban 2012 márciusában lett tilos meghalni, az ok szintén az új temető hiánya.

Fotó: en.wikipedia.org, Digri

Dia

                        	A Norvégiához tartozó szigetcsoport, a Spitzbergák fővárosa, Longyearbyen kivételes hely, itt ugyanis racionálisabb okok állnak annak hátterében, hogy tilos meghalniuk, pontosabban a szigeten temetkezniük a helyieknek. A fagy miatt ugyanis a holttestek konzerválódnak a földben, emellett a kemény talaj miatt a temetés is nehezen lenne megoldható.

Fotó: en.wikipedia.org, Huntster

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük
Fotó: