Háromszor kellett ördögűzést tartani a szobornál: a bukott angyal oltára
Állítólag a madridi az egyetlen olyan szobor, melyet az ördögnek címeztek.
A spanyol fővárosban, Madridban álló Bukott angyal-szobor a világ egyik legvitatottabb emlékműve, mely hithű katolikusokat éppúgy foglalkoztatott a századok során, mint sátánista szektákat. Bár a szobor kivitelezése komoly művészeti jelentőséggel bír, története és üzenete nem véletlenül borzolta fel a kedélyeket.
Lucifernek címezve
A madridi szobor ma a Retiro Parkban áll a róla elnevezett, Bukott angyal téren. A Ricardo Bellver nevéhez köthető mű 1877-ben készült el Fernán Núñez herceg megbízásából és támogatásával. Az 1878-as nemzeti kiállításon első díjat kapott, majd 1885-ben felállították mai helyén.
Sokan már ekkor megbotránkoztatónak tartották, és máig él az a szóbeszéd, hogy ez az egyetlen olyan szobor a világon - legalábbis ilyen nagyvárosban -, melyet Lucifernek címeztek.
Lucifer a bukott angyalok vezetőjeként vált ismertté, aki a Mennyből való kiűzése után kapta meg a Sátán nevet. Az egyház ma nem ismeri el hivatalosan létezését - az angyalok háborújának története egy apokrif iratban, az Énok könyvében jelenik meg -, ezért nem is vesz tudomást a szoborról, és nem is tiltakozik ellene, bár néhány katolikus pap több alkalommal, feltételezhetően kétszer-háromszor is tartott itt ördögűzést, elsősorban a szobor rossz híre és a lakosok félelmei miatt.
Sátánista rituálék helyszíne
1940 és 1950 között állítólag a hely sátánista rituálék kedvelt helyszíne volt, Franco kormányzása idején gondolkodtak is eltávolításáról, azonban ez nem történt meg, a rendőrségnek pedig hellyel-közzel sikerült közbelépni, ha hasonló események zajlottak a téren.
Amellett, hogy a szobor az ellenzők szerint épp 666 méterrel van a tenger szintje felett, ami a Biblia szerint a fenevad száma, sokan kifogásolják megjelenését is, nem szarvakkal és patákkal ábrázolta ugyanis a művész Lucifert, hanem olyan szépnek, ahogy a Bibliában is megjelenik: a legszebb volt az angyalok között, és Isten nagyon szerette őt.
A szoboralak izmos, meztelen, szárnyas férfit jelenít meg, egyszerre emberien és angyalian, arcán kínnal, lábára kígyót tekerve, szemét eltakarva a vakító isteni fény elől. Sokak szerint a szobor inkább a gyarlóság ábrázolása, egyszerre esendő és félelmetes, sőt, az alkotó célja is az volt, hogy megdöntse azt a hagyományt, miszerint a gonosz és a rossz kizárólag szörnyeteg formájában képes megjelenni.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A művészi szándék azonban azóta sem nyugtatta meg a kedélyeket. Miután Francisco Franco szobrát 2005-ben eltávolították, sokan akarták, hogy a Bukott angyal szobra is hasonló sorsra jusson. Mindezidáig azonban ezt nem sikerült elérni. Az ördög templomára is kíváncsi vagy? Kattints ide, és nézd meg!
Képek: en.wikipedia.org Angel Caido szócikke, Thermos; www.abovetopsecret.com.
Te mit gondolsz a szoborról?
OLVASD EL EZT IS!
- nagy-britannia
- jövő
Furcsa buborékok lepték el az angol várost: felépült az emberiség menedéke
- törökország
- európa kincsei