Fotókon a világ tiltott helyei: az Athos-kolostoroktól az 51-es körzetig

Egy részük mindmáig igazi rejtély, mások nyitva állnak a turisták előtt.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A világ egyes részei vallási vagy épp politikai okokból sokáig tiltottnak számítottak a földi halandók számára, sőt, még ma is találni olyan úti célokat, melyeket szemtanúk hiányában csak a helyi folklór történeteiből ismer a világ, vagy épp, ahová nők nem léphetnek. Íme, a legismertebbek.

A pekingi Tiltott Város
Lhásza

A pekingi Tiltott Város

Aki manapság a kínai fővárosban, Pekingben felkeresi az egykori császári palota turistalátványossággá vált épületegyüttesét, szabadon és akadálytalanul mozoghat. Régebben azonban egészen más volt a helyzet: a külvilágtól falak határolták el a Tiltott Várost, és aki azon átmászott, az életét tette kockára.

Csak a császári család, személyzetük és válogatott udvaroncok léphettek be a nagy kiterjedésű körzetbe, és az elvégzett munkát követően újból sürgősen kellett távozniuk.

A tiltott hely a hatalom kifejezésére szolgált, az uralkodó csillapíthatatlan vágya jelent meg benne az iránt, hogy saját világában éljen, elkülönülve a köznéptől és annak gondjaitól.

Lhásza, a láma birodalma

Tibetben még szigorúbb szabályok voltak érvényben. Az istenkirályok, a dalai lámák uralkodása idején idegeneknek a főváros, Lhásza egész területére tilos volt belépniük. Először 1946. január 15-én kísérelte meg két európai, hogy bejusson a zárt városokba: Heinrich Harrer, kutatóúton lévő tudós és kísérője, Peter Aufschnaiter az Indiában lévő brit hadifogolytáborból elmenekülve, két és fél év bolyongást követően jutottak el Lhásza falaihoz, és találtak ott sok hiábavaló kísérlet után menedékre. A hely azonban manapság, csakúgy, mint a pekingi tiltott város, nyitva áll a turisták előtt.

A férfiak szigete, Athos

Olykor bizonyos helyekre csupán egészen hétköznapi okokból tilos a belépés. Erre jó példa Athos, a görög Chalkidiké-félsziget keleti nyúlványán elterülő autonóm szerzetesi köztársaság.

Rejtélyes, misztikus helyek

Nézegess képeket!

Elolvasom

Hogy a jámbor férfiakat a női bájak ne vigyék kísértésbe, a kolostor területe a legtöbb evilági ember számára tabu: a nem keresztény vallásúak mellett a női nem képviselőinek is szigorúan tilos a belépés.

Utóbbi máig így van, a szerzetesek ugyanis úgy vélik, ha egy nő megjelenne, a férfiak rögtön ki lennének téve a kísértésnek, és közülük sokan - szerzetesi hivatásukat feladva - nősülni készülnének.

Egy nő azonban járt a szigeten a legendák szerint - nem más, mint Mária, Jézus anyja, aki fia halála után talált itt menedéket.

A máig tiltott 51-es övezet

Nyomós érvek késztették arra az Egyesült Államok nemzetbiztonságáért felelős vezetőket, hogy a nevadai sivatagban, Las Vegastól, a játékparadicsomtól 190 kilométernyire északra egy 10 ezer négyzetkilométernél nagyobb területet a hermetikusan elzárt 51. számú övezetté nyilvánítsanak. Itt a kutatók állítólag UFO-kat és bolygónkra érkezett földönkívüli élőlényeket tanulmányoztak.

Az UFO-k létezéséről nem állnak rendelkezésre egyértelmű bizonyítékok, az viszont biztos, hogy a Lockheed repülőgépkonszern itt fejlesztett és próbált ki olyan kémrepülőgépeket, mint például a legendás hírű U2 vagy az ellenséges radarok számára láthatatlan, Lopakodó elnevezésű bombázó.

Athos
Az 51-es körzet határa

Bár a körzet közelében elhaladó Földönkívüli országút népszerű úti cél, az övezetet túlságosan is megközelítő kirándulóknak a fegyveres őrök társaságára, illetve körülbelül 600 dolláros pénzbírságra is számítaniuk kell.

Cikkünk a Reader’s Digest Kiadó gondozásában megjelent, Az emberiség megoldatlan rejtélyei című könyv alapján készült. Képek: wikipedia.org, Finlay McWalter, Ondřej Žváček.

Ezt is szeretjük